Zárszámadás, 1890

Részletes jelentés az 1890. évre

Ez a túlkiadás abban találja indokát, hogy időközi üresedések az 1890. év folyamán csak igen csekély mérvben következvén be, a fizetések és lakpénzeknél számításba vett 2 százaléknyi intercalare megtakarítás teljesen nem volt elérhető. 7. czim. Közegészségügyi kiadások. 2. rovat. Betegápolási költségek: megszavaztatott . . .682.249 frt — kr, utalványoztatok . . .732.868 „ 14 „ túlkiadás 50.619 frt 14 kr. Ennek a túlkiadásnak legnagyobb része a magyarországi közkórházakban ápolt itteni honosságú egyének után felmerült ápolási költségekre esik. Oka pedig az, hogy az ápolási napok az 1889. éviekhez viszonyítva, 175.603 nappal szapo­rodtak. További indokát képezi, az a körülmény, hogy 1890-ben azoknak a vagyou­talan egyéneknek száma is szaporodott, a kik magukat az államkincstár terhére kiszolgáltatott gyógyszerek használata mellett, otthon ápoltatják. Számba veendő tényezőül tekintendő továbbá, hogy a pozsonyi országos kórháznál az „élelmezés", „gyógyszerek és sebészi eszközök" czimén felmerült kiadások az előirányzatot a fizető betegek szaporodása folytán 8.750 frt 49 krral meghaladták, mely körülménynyel szemben azonban a betegápolási költségtéritmény is az előirányzathoz képest 7.701 frttal szaporodott; végül, hogy a brassói országos szemkórház kiadásai a beteglétszám emelkedése folytán az előirányzatot 983 frt 98 krral szintén meghaladták. 7. rovat. Tébolydai kiadások: megszavaztatott . . . 419.551 frt — kr, utalványoztatott . . .438.564 „ 63 „ túlkiadás 19.013 frt 63 kr. Ebből az összegből a lipótmezei országos tébolydára s az angyalföldi országos elmebeteg-ápoldára 11.632 frt 59 kr esik, a többi a nagyszebeni tébolydánál s az egyéb intézetekben ápolt elmebetegek ápolási költségeinél merült föl. Az előbb nevezett két intézetben a magasabb ápolási osztályok fizető betegei szaporodván, ennek következtében a költségvetésnek eme szaporodással összefüggő tételei megtarthatók nem voltak. A túlkiadás azonban, mint azt az alábbi adatok tanúsítják, az államkincstárnak megtérül; ugyanis a nevezett két intézet ápolási díjtéritménye czimén 1890. évre előirányzott 100.861 frt helyett 142.499 frt 08^2 krnyi előírás mellett, tényleg e czimén 124.721 frt 78 kr folyt be, tehát több 23.860 frt 78 krral. A kiadások emelkedéséhez a most előadottakon kivül még az is hozzájárult, hogy az országos tébolydák túltömöttsége miatt, a közköltségen ápolt elmebetegek 5*

Next

/
Thumbnails
Contents