Zárszámadás, 1885

Részletes jelentés az 1885. évre

d) a házbéreknél . 4.659 frt 22 1/ 2 kr a mely nagyobbrészt onnan ered, hogy az uj járásbíróságok részére szükséges helyiségekért a félévi házbért már az 1885. évben kellett fizetni; e kiadás fedezete azonban az 1885-ki előirány­zatba — a mely 1884-ben készült — még fölvehető nem volt; e) a hivatali és iro­dai költségeknél . . 260.592 frt 59 kr. A kezelő személyzet elég­telen volta miatt az ügymenet folytonosságának föntartása érde­kében nagyobb számú dijnokot kellett alkalmazni; ennek megfe­lelőleg az Írószerek, világítási anyagok és nyomtatványok, a helyiségek szaporodtával pedig a fűtési anyagok szükséglete emel­kedett; a mihez járult még azon körülmény, hogy az uj bírósá­gokat teljesen felszerelni kellett, hogy az időjelző felülbélyegzők ez évben lettek nagyobb számban kijavítva, s folytatólagos évszá­mokkal ellátva, a fertőtlenítő sze­rek pedig nagyobb mértékben használtattak fel; f) hivatalos utazá­soknál 9.509 frt 02V 2 kr, melyet a jászberényi és karczagi kir. törvényszékek föloszlatása és az uj bíróságok fölállítása követ­keztében szükségessé vált nagyobb mérvű hivatalból történt áthelye­zések költségei okoztak; g) épület föntartá­sánál ..... 2.818 „ 26 mert a koleraveszély miatt oly csatornázási munkákat kellett fo-

Next

/
Thumbnails
Contents