Zárszámadás, 1879
Részletes jelentés az 1879. évre
Az ekkint kiderített túlkiadás magyarázatára pedig azon körülmény szolgál, hogy az ezüstágió megszűnése következtében az illető vasúti társulatok üzleti jövedelme kisebb, s ennélfogva kamatbiztositási előlegszükségletük nagyobb volt, mint a hogy az az előirányzat készítésénél számításba vétetett. XV. fejezet. Beliigymínisterium. 6. czim. Átalános közigazgatási költségek: 1. rovat. Betegápolási költségek: megszavazott . . . . 429.850 frt — kr, utalványoztatott . . .497.685 „ 06 „ túlkiadás . . . . 67.835 frt 06 kr. Ezen túlkiadás a következőkben találja indokolását: az 1875. III. törv.-czikk 4. §-nak 6. pontja szerint a vagyontalan bujasenyvesek ápolására, és gyógyítására fordított költségek az állami kincstár által téríttetnek meg; az 1876. XIV. törv.-czikk 89. §. szerint a közigazgatási közegek kötelesek azon bujasenyveseket, kiknek gyógykezelése vagyoni állapotuk, vagy házi viszonyaiknál fogva otthon nem eszközölhető, a legközelebbi polgári vagy katonai kórházba szállíttatni, és ott teljes felgyógyulásukig tartani, sőt ily egyének ellen gyógyításuk czéljából kényszereszközök is alkalmaztatnak. Ezen törvényes intézkedések folytán a vagyontalanok gyógyítására fordított költségek megtérítése is rendkívüli mértékben veszi igénybe az állami pénztárt, s az illető kiadásokat — habár az előirányzat keretét meg is haladják — elodázni nem lehet. 3. rovat. Járványok, és más rendkívüli okoknál fogva fölmerülhető költségek: megszavaztatott . . . 5.000 frt — kr, utalványoztatott . . . 11.134 „ 94 „ túlkiadás ~ ~ ! 7 6.134 frt 94 kr. Az 1879. év tavasz utóján Oroszországban az ázsiai pestis mutatkozván, az egészségügy-rendészeti óvintézkedések, továbbá a ragály természetének, és óvszereinek tanulmányozására egy orvosnak állami kö"ségen oda kiküldetése, s a szükséges szerekkel ellátása id 'zték elő a túlkiadást.