Zárszámadás, 1876

Részletes jelentés az 1876. évre

fizetni nem tudja, fenmaradása veszélyeztetve volt. A kor­mány annyival inkább óhajtotta ezen virágzásnak indult intézetet megmenteni, mert meg van győződve, hogy az nemzetiségi és művelődési tekintetben hasznos intézet, és mert méltányosnak tartja, hogy miután a budapesti egyetemi kör is részesült segélyben, a kolozsvárinak is juttassék némi javadalmazás. Az iglói tanitó-képezdei épület építé­sénél . . 9.321 frt 61 kr költségtöbblet merült fel, miután ezen építésnél előre nem látott körülmények, mint a vizenyős talaj betonirozása, az egész épületnek magasabb alapozása, az eredeti tervbe fölvett gyönge vastartók helyett erősebbeknek alkalmazása, s kisebb építkezési eltérések a „több munka" megtételét elkertilhetlenné tették. A hitelműveleteknél. A sorsolási kölcsönnél a fővárosi közmun­kák tanácsának a „Sugárut" úttestének kiépítésére utalvá­nyoztatok 743.811 frt 91 kr, mely az előirányzat készítése idején előre meghatározható jiem volt. Kevesebb bevételek a rendes kezelésnél. II. fejezet. Fiume. Törvénykezési pr ovisoriam. Rabtartási és bűnvádi költségtéritmények, rabok munkája utáni jövedelem és egyéb téritményekre : előirái^oztatott . . 570 frt — kr, előiratott ... — „ -— „ kevesebb bevétel 570 frt — kr. E tételre nézve az igazságügyminister ur részéről nem érkezett indokolás az állami számvevőszékhez.

Next

/
Thumbnails
Contents