Zárszámadás, 1876

Részletes jelentés az 1876. évre

mén „Count Zdenko" eladóvá tétetett, azt 10.000 forintért meg is vásárolták. c-hez. A fogarasi ménes túlkiadása a takar­mányczikkek árának emelkedése, és az által indokoltatik, hogy a gazdaság az 1875-ben adott takarmányt részben csak az 187G. évben számolta el, a mi azonban a mult évi megtakaritásban leli fedezetét; végül: hogy az udvari ménesnél elárusított mének közül az erdélyi, s átalában a hegyi lótenyésztés érdekében igen szükséges méneket, mi­után azok csak is ez évben voltak megszerezhetők, meg kellett venni. 5. rovat. Lóversenyek. megszavaztatott . . . 25.000 frt — kr, utalványoztatok . . . 25.000„65„ túlkiadás — frt 65 kr. 7. czim. A keleti marhavész és egyéb járványok elfojtására: megszavaztatott . . . 39.000 frt — kr, utalványoztatok . . . 169.015 „ 22 x/ 2 „ túlkiadás . 7 7 7 7 130.015 frt 22 1/ 2 kr. A Horvátországban és a határőrvidéken uralgott marha­vésznek Magyarországba való behurczolásának meggátlására a katonai zárvonalat 1876-ban is fenn kellett tartani, s e körülmény idézte elő a túlkiadást. 11. czim. Statistikai hivatal: megszavaztatott . . . 40.000 frt — kr, utalványoztatok . . . 41.533 „ 85 „ túlkiadás . ~ 7 7 7 1.533 frt 85 kr. A túlkiadást az 1870. évi népszámlálásból eredő, utólagosan felmerült, s az államot jogosan terhelő költség idézte elő. 13. czim. Távírda: megszavaztatott . . 1,972.300 frt — kr, utalványoztatok . . 2,021.885 „ 537 2 » túlkiadás 7 7 7 7 7 49.585 frt 53V 2 kr. Ezen túlkiadásra azon körülmény volt legnagyobb befolyással, hogy a nemzetközi forgalom 1875-ki eredményét nagy részben csak az 1876. év folyamában állapíthatták meg, minélfogva ezen utóbbi év kiadásai az előirányzott

Next

/
Thumbnails
Contents