Zárszámadás, 1871
Részletes jelentés az 1871. évre
cs az állam vagyonban fekvő állandó és forgó töke jövedelmi minimumának megállapítását illető elvek tisztázása után lesz keresztül vihető. Nem is volt az összehasonlító kimutatásnak egyéb ezélja, mint a törvényhozásnak az egyes vagyonrészek és üzleti ágak fokonkénti haladásáról vagy hanyatlásáról. azok kezdetleges alapértékének változatlanul történt fenntartására mellett, tájékozást nyújtani. Hogy a diósgyőri vasgyárnak 1867-ki értéke, mely az említett hibás alapon lett kiderítve, a valóságnak nem felelt meg, az magától érthető; téved azonban a pénzügyminister úr, ha azon véleményben van, hogy az érték megállapítása az állami számvevőszék műve; az 1868-ki zárszámadás tanúsága szerint ugyanazon ministerium eszközölte azt, mely most megtámadja. — Ugyanis, a fémbányákra vonatkozólag, azok 1869-re előirányzott jövedelmének húszszoros összege vétetett alapul az 1867. év végével fennmaradt ingatlan vagyonérték meghatározására, s ez elvből kifolyólag, miután a diósgyőri vasgyárnak 1869-re 66.193 frt előirányzott jövedelme volt (1869-ki költségvetés III. füzet, 95. lap) e jövedelem húszszorosán épen 1,323.860 frt értéket képvisel, mint a mennyivel Diósgyőrnek az 1808-ki zárszámadás 12. lapján, 4. tétel alatt fölvett fémbányáknak 1867. végével megállapított 26,695.500 frt 47 1/ 2 kr álladékában képviselve kellett lennie. Ha tehát az 1869-ki ministeri előirányzat szerint az ott kimutatott részletek után Diósgyőr 518.806 frt bevétel, és 452.613 frt kiadás után 66.193 frt tiszta jövedelmet ígérhetett, annak értéke oly csekély nem lehetett, és valósággal nem is volt. mint a milyenre a pénzügyminister észrevételei czéloznak. A bánya- és jószágigazgatóságok évről-évre növekedő költségeinek önálló elszámitására és nyilvántartására az állami számvevőszék súlyt fektetvén, ez ügyet nem látja megoldottnak a pénzügyminister urnák azon kijelentésével, hogy e költségeknek az egyes jószágtestekre való fölnemosztása, a közös birtokban levő bányamüvek kivételével, — nehézséggel nem jár; mert először: nem mondja ki, hogy a szóban forgó költségek önálló számbavételére szükséges intézkedéseket meg is teszi, s mert másodszor: az állami számvevőszék azon meggyőződében van, hogy miután az igazgatási költségek hányadának bizonyos százalékos kulcs szerinti megállapítása s a magánbirtokosokra való kivetése akadály nélkül kivihető. — e költségek fölnemosztása a közös birtokban levő két bányánál és kél bányaműnél sem indokolható. Nem láthatja be az állami számvevőszék a pénzügyminister ur azon állításának alaposságát sem, hogy az átruházási jognak az 1872-ki költségvetésben való megszorítása az állami számvevőszék javaslatán tul ment volna az által, hogy 16 rovat helyett csak 5 rovatot hozott indítványba, s hogy a sóbányákat a bányászat- és pénzveréshez, a szállományokat pedig, a pénzügyi tárcza „különféle" rovata alá sorozta; sőt alapos kételyei támadnak az iránt, ha vájjon ez intézkedésekkel nem lett-e az átruházási jog még inkább szélesbitve.
