Matlekovits Sándor: Magyarorszag államháztartásának története 1867-1893. II. kötet: 1893-ig (Budapest, 1894)

1876

1876. 69 épitése, mit gr. Szapáry Gyula belügyminister el is rendelt, s végre is hajtatott és csak miután az épület elkészült, fordult a törvényhozáshoz. A képviselőház az ügyet már 1875. év májusban tárgyalta, midőn Tisza Kálmán volt belügyminister. Az emiitett törvény jóváhagyja a minister által tetteket; továbbá felhatalmazza a ministert, hogy a nemzeti szinház homlokzatának és bérházának teljes kiépitésére, a bérháznak és telkének, valamint a szinházi alap tulajdonát képező városligeti teleknek jelzálogi leköthetése mellett a házbérjövedelemből 30 év alatt törlesztendő 300.000 frtos kölcsönt vehessen föl. A házbérnek az évi kamaton és törlesztési járadékon túl fenmaradó része, valamint a városligeti teleknek jövedelme is a szinháznak évenkint járó 27.300 frtnyi segély fedezésére forditandó. A bérház 30 évre az állami és községi adók alól fölmentetett. Nemzeti szinház bérházára kölcsön. Az 1876. évi zárszámadást, melyet a számvevőszék 1877. szeptember 21-érői keltez, Tisza Kálmán ministerelnök 1877. november 12-én terjeszté a ház elé. A zárszámadásban az előbbeni évéhez képest csak az az eltérés mutatkozik, hogy az állami adósságok és követelések kimutatásaiban többé nem „követelések és tartozások" fölirások, hanem „cselekvő hátralék és szenvedő hátralék" fordul elő. A mellékletek száma 81. A zárszámadás a következő eredményeket mutatja : Zárszámadás. Előirányzott Utalványozott vagy előirt Tényleges Az előirányzattal szemben löbb kevesebb frt kr frt kr frt kr frt kr frt kr Kendes kiadások . . •203,7(58.108 85 214,105.622 78»/, 212,511.082 45'/, 12,713.976 Oö'/s 2,375.462 12*/, Rendkívüli kiadások 28,865.470 80 29,609-606 93 V B 28,667.554 08 2,634.587 74 ,/ í ! 1,890.451 61 Hitel- és pénztárraú­Teleti kiadások . . 5,534.745 8,474.635 "'/. 2,336.044 84'/, 3,305.200 28'/, 365.310 11 A kiadasok főösszege 238,168 324 65 252,189.864 89 243,501.386 34','j 18,653.764 08'/, 4,631.223 84", Előirányzat nélkül . 2,227.234 73«/, 2,626.056 47", 2,227.234 73' 2 Összesen . 254,417.099 62\' a 246,127.442 82 20,880.998 82 Rendes bevételek . . 214,418.775 211,419.592 76 203,304.356 15 6,952.238 61'/, 9,951.420 85'/, Rendkívüli bevételek 4,041.163 3,512.709 24 2,850.610 94'/, 971.226 73", 1,499.680 49'/, Hitel- és péhztarmü­veleti bevételek . . 6,964.745 •10,081.322 86» /, 4,511.530 14 3,570.572 47'/, 453.994 61 A bevételek főösszege 225,424.683 225,013.624 8 tí'/j 210,666.497 23' /, 11,494.037 82';, 11,905.095 96 Előirányzat nélkül . 40,631.181 28'/, 41,170.484 56 40,631.181 28'., Összesen . 265,044.806 15 251,836.981 79'/, 52,125.219 11 Hiány . 12,743.641 65 23,971.348 17'/, Felesleg . 11,227.706 52' , 2 5,709.538 97«/,

Next

/
Thumbnails
Contents