Matlekovits Sándor: Magyarorszag államháztartásának története 1867-1893. I. kötet: 1875-ig (Budapest, 1894)
1870
1868. 183 a költségvetés tárgyalásába mindaddig ne is bocsátkozzék, mig legalább erkölcsi meggyőződést nem szerez magának arról, hogy az eféle eljárás jövőre lehetetlenné lesz téve. Mire Benedek tábornok a hadügyminister nevében kijelenté: „hogy a hadügyminister a delegatiók által megállapított költségvetést mindenkor szabályozónak és megtartandónak ismeri" s a múltra nézve a rendkívüli körülményeket hozza föl mentségeiil. A delegatió fölszólította a hadügyministert, tétesse le a A hadügyi leltár, főszámszéknél a hadügyministerium kezelése alatt álló ingó vagyon pontos leírását, az abban mutatkozó hullámzásoknak esetrőlesetre történt bevezetésével, hogy az ott minden egyes bizottsági tag által megtekinthető legyen. Különben ugyancsak a hadügyi költségvetésnél E b e r Hadi- « 6 békeNándor indítványára elhatározta a delegatió „hogy a hadügyminister a jövő delegatiónak terjeszszen elő egy részletes hadés békeszervezetet, melyben a különféle közigazgatási ágaknál alkalmazott közegek mind száma, mind rangfokozata és illetménye rendszeresítve legyen". Ernuszt Kelemen javaslatár a: „a hadsereg harczi a meiiékszoigálétszámából bárhová inellékszolgálatba rendeltek csakis addig maradhatnak, mig előléptetnek, mely esetben ujjolag a hadsereg harczi keretébe osztatnak be; kivétel történhetik csak rendkívüli szakképzettséget igénylő egyéneknél." Zsedényi Ede indítványára utasittatik a hadügyminister Tábori Mkészek. „hogy a tábori lelkészségért folyamodó protestáns papok iránt mindig az illető superintendentiát eleve meghallgatni, és azoknak egyenlő terjedésű hatáskörét föntartván, superintendensi vagy más egyházi czimmel való felruháztatásukat mellőzni és az eddig engedélyezett ilynemű czimeket visszavonni kötelességének ismerje." Fölemlítendő még, hogy Wahr man 11 Mór fölkérendőnek Pestiünket, vélte a hadügyministeriumot, hogy a pesti újépület eladása ügyében folyamatban levő tárgyalásokat siettesse, a delegatió többsége azonban gróf Zichy Nándor és Zsedényi Ede által kifejezett azon nézetben volt, hogy ez ügy az országgyűlés és a honvédelmi ministeriumhoz tartozik. A delegatiók ez alkalommal két pontra nézve izeuetváltás közös ties. utján nem jöttek tisztába s igy augusztus 30-án a törvényben kilátásba vett közös ülést tartottak. A két kérdés a következő: