Állami költségvetés - 1947-1948
Népjóléti minisztérium - INDOKOLÁS A NÉPJÓLÉTI MINISZTÉRIUM 1947/48. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
1Ó9 megoldását tárcám feladataként magamra kellett vállalnom. Az államosítás előkészítése céljából a belügyminiszter úrral egyetértésben miniszteri biztos kinevezése iránt kellett intézkednem. Tekintettel arra, hogy a vakokat gyámolító egyesületek közös óhaja az volt, hogy a miniszteri biztos a vakok közül neveztessék ki, ez tette szükségessé egy főfoglalkozású tiszteletdíjasi állás betöltését. Az érdekelt belügyi, vallás -és közoktatásügyi, pénzügyi, iparügyi és népjóléti tárcák egy-egy kiküldöttjéből álló tanács szervezése iránt is intézkednem kellett. Az előirányzott összeg a miniszteri biztos és jegyzője járandóságainak, valamint a vakügyix tanács tagjai ülésdíjainak és a főfoglalkozású tiszteletdíjas alkalmazott mellékjárandóságának fedezésére szolgál. 8. rovat. Az államosítás szervezési költségeire és a vakokat gyámolító társadalmi egyesületek támogatására. 1947/48. évre előirányzott összeg 100.000 Ft. A vakok gyámolítását eddig a különböző országos jellegű társadalmi egyesületek látták el. Ezeket az egyesületeket, időnként a lehetőségekhez mérten, kisebb államsegélyekben részesítettem, hogy ezáltal szociális működésüket elősegítsem. Az egyesületek különböző vakokat foglalkoztató üzemeket (kosárfonó, kefekötő stb.) létesítettek és az üzemekben előállított termeivények eladásából ,de főleg a társádalom keretében megindított gyűjtésekből befolyt jövedelmekből, illetve adományokból igyekeztek üzemeiknek, illetőleg a különböző vakokat gyámolító jóléti intézeteknek fenntartásához szükséges anyagi feltételeket előteremteni. A nehéz gazdasági viszonyok következtében azonban az üzemekből befolyó jövedelmek, valamint a társadalmi gyűjtésekből származó bevételek a minimumra csökkentek, úgyhogy a vakokat foglalkoztató üzemek működésének biztosítása, valamint a különböző vakokat gyámolító jóléti intézmények fenntartása igen nagy nehézségekbe ütközött, sőt azok létét komoly veszély fenyegette. Ezért a vallás- és közoktatásügyi miniszter, valamint a vakokat gyámolító országos jellegű társadalmi egyesületek arra kértek, hogy a tanköteles kort meghaladó korú vakok gyámolításának feladatát tárcám hatáskörébe tartozónak ismerjem el. Az ez ügyben összehívott tárcaközi értekezlet egyhangú javaslata alapján — különös tekintettel a kérdéshez fűződő fontos szociális érdekre — a magyarországi vakok gyámolításának ügyét közfeladatnak tekintve a kérdés intézményes rendezését tárcám feladataként magamra vállaltam. Az előirányzott összegből kívánom fedezni az államosítás előkészítésének megszervezésével kapcsolatosan felmerülő költségeket, valamint a különböző vakokat foglalkoztató és súlyos válságba jutott üzemek és vakokat gyámolító intézmények fenntartása és működése érdekében feltétlenül szükségesnek mutatkozó államsegélyeket. Bevétel. Rendes bevételek. Az állami kislakások házbérjövedelme. 1946/47. évre megállapított összeg 540.000 Ft 1947/48. évre előirányzott összeg 450.000 „ az 1947/48. évre tehát kevesebb ... 90.000 Ft-tal. Az előirányzott összeg azért kevesebb az előző évinél, mert a háború folyamán erősen megrongálódott épületek közül többet le kellett bontani és -így a lakások száma kevesebb.