Állami költségvetés - 1944

Belügyminiszterium - INDOKOLÁS A BELÜGYMINISZTÉRIUM 1944. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

91 Az előirányzott összeg tolonckiadások fedezésére, nyomozási költségekre és az Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatal dologi kiadásaira, valamint egyéb köz­rendészeti kiadásokra, végül a hosszabb ideig egy szolgálatadónál szolgáló házi­cselédek jutalmazására szolgál. A tolonckiadásokra felvett összegből a közigazgatási toloncok szállítási, kiséreti, élelmezési és őrzési díjai, továbbá az elhelyezésükre szolgáló helyiségek fűtési é§ világítási költségei fedeztetnek. A nyomozási költségekre felvett összegből a bűnügyi nyomozások során általában felmerülő költségek és ezek között főként azoknak a nyomozásoknak a költségei nyernek elszámolást, amelyeket az 1896: XXX111. t.-c. alapján kiadott 1899. évi 130.000/B. M. és az 1902. évi 137.000/B. M. számú rendeletek értelmében a főszolgabírák, vagy az elöljáróságok a bíróságok felhívása folytán teljesítenek. Az Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatal dologi kiadásaira előirányzott összegből fedeztetnek a fényképezéshez szükséges anyagok, a daktiloszkópiai cikkek költségei, ezen kivtil a gépek javítása, pótlása és tökéletesítése folytán felmerülő költségek, az 1908. évi 24.300/1. M. számú rendelet 48. §-a alapján végrehajtandó selejtezés és rendezés költségei, végül a daktiloszkópiai helyszíni felvételeket végző tisztviselők készkiadásai. A hosszabb idő óta egy szolgálatadónál szolgáló házi­cselédek jutalmazására előirányzott összegből a legalább 25 éven át hűségesen szolgáló házicselédek jutalomdíjait és az elismerő okiratok költségeit, az egyéb közrendészeti kiadások céljaira előirányzott összegből pedig a Budapesti Önkéntes Tűzoltótestület részére engedélyezendő államsegélyt, ezenkívül a 25 évi érdemes tűzoltói tevékenység jutalmazására alapított díszérem költségeit, végül az élet­untak védelmének az 1928. évi 253.000/B. M. számú rendelettel történt országos megszervezésével járó kiadásokat és az életmentési, valamint hullakifogási jutalom­díjakat szándékozom fedezni. Bevétel. Rendes bevételek. 1. rovat. Mozgóképszínházak által jóléti célokra fizetendő járulékok. 1943. évre megállapított összeg 80.000 P 1944. évre előirányzott összeg 250.000 „ az 1944. évre tehát több... 170.000 P-vel. A többlet a mozgóképszínházak által fizetendő járulékoknak az eddigi áta­lányösszeg helyett bruttó bevételük 1/3%-ában történt megállapítása folytán várható. 2. rovat. Közúti közlekedésrendészeti bevételek. 1943. évre megállapított összeg 902.000 P 1944. évre előirányzott összeg 965.000 „ az 1944. évre tehát több... 63.000 P-vel. Az előirányzott bevétel gépjáróművizsgálati díjakból, gépjáróművezetői vizsga­díjakból, orvosi vizsgálati díjakból, a szakértők és rendőrtisztviselők kiküldetési költségeinek megtérítéséből, a gépjárómű rendszámtáblákért, valamint egyéb meg­különböztetést jelző táblákért és adóbélyegtartókért, végül a nyomtatványokért fizetendő díjakból várható. A többlet a fenti díjaknak újabb megállapítása folytán jelentkezik.

Next

/
Thumbnails
Contents