Állami költségvetés - 1944

Belügyminiszterium - INDOKOLÁS A BELÜGYMINISZTÉRIUM 1944. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

86 szoruló néprétegek gazdasági, erkölcsi és szellemi felemelése útján az életviszonyok javítása és a társadalmi kiegyenlítődés elősegítése, továbbá a népesség szaporodá­sának előmozdítása. Az alap bevétele az állami illetékekből befolyó összeg 27%-a, továbbá az eset­leges adományok, hagyományok és kamatok. A nép- és családvédelmi pótadó. mint külön adó megszűnt, e helyett az alapot az 1943. évi 2.100/M. E. számú rendelet 10. §-a (1) bekezdése alapján az állami pótadókból kell megfelelő arányban javadalmazni. 2. rovat. A mentöegyesületek segélyezésére és mentésügyi célokra. 1943. évre megállapított összeg 410.000 P 1944. évre előirányzott összeg 500.000 „ az 1944. évre tehát több... 90.000 P-vel. A többletet a Vármegyék és Városok Országos'Mentőegyesülete részére folyó­sítandó magasabb összegű államsegély okozza. A Vármegyék és Városok Országos Mentőegyesülete mentőállomásait fokozatosan kiépíteni kívánja. Az ehhez szükséges költségek, valamint az egyesület megnövekedett személyi és dologi kiadásai nagyobbmérvü támogatást tesznek szükségessé. Az előirányzott összegből a Vármegyék és Városok Országos Mentőegyesülete segélyezésére 279.000* P-t, a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület segélyezésére 21.000 P-t, általános' mentésügyi célokra'pedig az 1941. évi 5.960/M. E. számú ren­delet 25. §-a alapján 200.000 P-t kívánok fordítani. 3. rovat. A lakásszükség enyhítésével kapcsolatos teendők költségeire. 1943. évre megállapított összeg 26.300 P 1944. évre előirányzott összeg 36.000 „ az 1944. évre tehát több... 9.700 P-vel. Az ügyforgalom emelkedése miatt szükségessé vált egy új előadó bírónak a lakásügyi miniszteri biztossághoz berendelése. Az új előadó működési pótléka, valamint a dologi kiadásoknak a szükségletnek megfelelő előirányzása okozza a többletet. Az előirányzott összeg a lakásügyi végrehajtási miniszteri biztosságnál működő, valamint a belügyminisztériumban a lakásügyekkel foglalkozó bírák, tisztviselők és egyéb alkalmazottak működési pótlékaira és rendkívüli munkadíjaira, kiküldetési és eljárási költségeire, villamos és vasúti bérletjegyeire, küldöncdíjakra, valamint a lakásszükség enyhítésével kapcsolatos egyéb személyi és dologi kiadások fedezésére szükséges. 4. rovat. Az állami kis- és szükséglakások kezelési, közüzemi és karbantartási költségeire. 1943. évre megállapított összeg .350.000 P 1944. évre előirányzott összeg 455.000 ,, áz 1944. évre tehát több... 105,000 P-vel,

Next

/
Thumbnails
Contents