Állami költségvetés - 1944
Belügyminiszterium - INDOKOLÁS A BELÜGYMINISZTÉRIUM 1944. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
72 A Rendszeres állandó illetmények alrovaton többletet okoz az illetmények felemelése, az állami kórházak és egyéb gyógyintézetek orvosai és egyéb alkalmazottai részére rendszeresített veszélyességi pótlék, a fokozatos előléptetés, valamint a muraszombati volt járási közkórház állami kezelésbevétele, ,továbbá a fokozott feladatokkal kapcsolatos létszámemelés és a létszámarányositás. A létszámrendezés következtében az orvosi szakon 1 VIII. és 2 X. fizetési osztályú, továbbá 1 gyakornoki állással csökken, a számvevőségi szakon 9 X. fizetési osztályú és 13 gyakornoki állás megszüntetése mellett 11 XI. fizetési osztályú állással és 11 díjnoki alkalmazással, a kezelési szakon 1 Xi. fizetési osztályú állás és 3 díjnoki alkalmazás megszüntetésével 1 IX. és 1 X. fizetési osztályú, továbbá 1 gyakornoki állással emelkedik a létszám. Az egyéb alkalmazottaknál 2 XI. fizetési osztályú állás megszűnik, az egészségügyi segédszemélyzetnél 21 kisegítő szolgai alkalmazás megszüntetése mellett 1 XI. fizetési osztályú, 2 laboratóriumi díjnoki és 30 II. osztályú altiszti állással, végül az altiszteknél és szolgáknál 6 kisegítő szolgai alkalmazás megszüntetése mellett 1 szakaltiszti és 1 II. osztályú altiszti állással emelkedik a létszám. Az egyes szakoknál mutatkozó létszámcsökkenést a torjai tüdőbeteggyógyintézet állami kezelésének megszűnése okozza. A Nem rendszeres illetmények alrovaton emelkedést okoz 1 főfoglalkozású tiszteletdíjas részére családi pótléksegély felvétele, továbbá a tiszteletdíjak és bérek újonnan történt megállapítása. A Jutalmak és segélyek alrovat előirányzata a szükségletnek megfelelően emelkedett. 20. rovat. Dologi kiadások. 1943. évre megállapított összeg 15,250.000 P 1944. évre előirányzott összeg 21,700.000 „ az 1944. évre tehát több... 6,450.000 P-vel. A többletet a muraszombati volt járási közkórház és a nagyvaradi városi fertőző kórház állami kezelésbe vétele, továbbá a gyógyszer és az élelmezési költségek emelkedése okozza. Az előirányzott összeg 46 egészségügyi intézet dologi kiadásainak fedezésére szolgál. A Beszerzési költségek alrovaton előirányzott összeget élelmiszerek beszerzésére, az élelmezéssel járó kiadásokra, gyógyszerekre és orvosi műszerek, továbbá a korszerű gyógykezelés céljait szolgáló egyéb szerek, ruházati cikkek és ágynemüek, leltári tárgyak és gépkocsik, irodai szerek és nyomtatványok, valamint könyvek beszerzésére, hivatalos és szaklapok előfizetési díjaira, posta, távbeszélő és távirati költségekre, valamint különféle kisebb beszerzésekre kívánom felhasználni. Az Elhelyezési költségek alrovaton felvett összeg házbérekre, tüzelőanyag beszerzésére, fűtőkészülékek kezelési, karbantartási és bővítési költségeire, világítási költségekre, vízdíjakra, mosási, tisztogatási költségekre, felvonógépek beszer-