Állami költségvetés - 1943
Belügyminiszterium - INDOKOLÁS A BELÜGYMINISZTÉRIUM 1943. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
93 szeti kiadásokra, valamint a hosszabb ideig egy szolgálatadónál szolgáló házicselédek jutalmazására szolgál. A tolonckiadásokra felvett összegből a közigazgatási toloncok szállítási, kiséreti, élelmezési és őrzési dijai, továbbá az elhelyezésükre szolgáló helyiségek fűtési és világítási költségei fedeztetnek. A nyomozási költségekre felvett összegből a bűnügyi nyomozások során általában felmerülő költségek és ezek között főként azoknak a nyomozásoknak a költségei nyernek elszámolást, amelyeket az 1896: XXXIII. t.-c. alapján kiadott 1899, évi 130.000/B. M. és az 1902. évi 137.000/B. M. számú rendeletek értelmében a főszolgabírák, vagy az elöljáróságok a bíróságok felhívása folytán teljesítenek. Az Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatal dologi kiadásaira előirányzott összegből fedeztetnek a fényképezéshez szükséges anyagok, a daktiloszkópiai cikkek költségei, ezenkívül a gépek javítása, pótlása és tökéletesítése folytán, felmerülő költségek, az 1908. évi 24.300/1. M. számú rendelet 48. §-a alapján végrehajtandó selejtezés és rendezés költségei, végül a daktiloszkópiai helyszíni felvételeket végző tisztviselők készkiadásai. A hosszabb idő óta egy szolgálatadónál szolgáló házicselédek jutalmazására élőirányzott összegből a legalább 25 éven át hűségesen szolgáló házicselédek jutalomdíjait és az elismerő okiratok költségeit, az egyéb közrendészeti kiadások céljaira előirányzott összegből pedig a Budapesti Önkéntes Tűzoltótestület részére engedélyezendő államsegélyt, ezenkívül a 25 évi érdemes tűzoltói tevékenység jutalmazására alapított díszérem költségeit, végül az életuntak védelmének az 1928. évi 253.000/B. M. számú rendelettel történt országos megszervezésével járó kiadásokat és az életmentési, valamint hullakifogási jutalomdíjakat szándékozom fedezni. Bevétel. Rendes bevételek. 1. rovat. Mozgóképszínházak által jóléti célokra, fizetendő járulékok. 1942 évre megállapított összeg 74.000 P 1943. évre előirányzott összeg 80.000 „ az 1943. évre tehát több... 6.000 P-vel. A többlet a visszafoglalt délvidéki területek után várható. 2. rovat. Közúti közlekedésrendészeti bevételek. 1942. évre megállapított összeg 857.000 P 1943. évre előirányzott összeg , 902.000 „ az 1943. évre tehát több... 45.000 P-vel. Az előirányzás a visszafoglalt délvidéki területekre is tekintettel, a várható bevételeknek megfelelően történt. Az előirányzott bevétel gépjáróművizsgálati díjakból, gépjáróműve'zetői vizsgadíjakból, orvosi vizsgálati díjakból, a szakértők és rendőrtisztviselők kiküldetési költségeinek megtérítéséből, a gépjárómű rendszámtáblákért, valamint egyéb megkülönböztetést jelző táblákért és adóbélyegtartókért, végül a nyomtatványokért fizetendő díjakból várható.