Állami költségvetés - 1942

Vallás- és közoktatásügyi miniszterium - INDOKOLÁS A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZTÉRIUM 1942. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

91 és tanitó rendes tanári, illetőleg tanitói kinevezést nyerhessen. Ennek következtében a „segélydíjas" tanári és tanitói kategória megszűnt, a rendes tanárok és tanítók száma pedig jelentősen megszaporodott. Annak érdekében, hogy az idősebb és érde­mes tanitók nagyobb számban juthassanak be a VII. fizetési osztályba, a VII. fizetési osztályba tartozó tanitói állások számát az állami és nem állami tanitók létszámában összesen 350-nel szaporítottam. A nehéz körülmények között élő tanyai tanitók segélyezésére 800.000 P-t irányoztam elő. Az ország egész területén gondos­kodni kellett a nem magyarajkú gyermekek anyanyelven való iskolai oktatásáról, ami ugyancsak költségtöbbletet jelent, mert új osztályok megnyitását és ennek folytán új állások szervezését tette szükségessé. A Ferenc József Tudományegyetem Kolozsvárra történt visszaköltözésével kapcsolatban Szegeden szervezett új Horthy Miklós Tudományegyetem személyi kiadásai is többletet okoznak. A személyi ter­mészetű kiadások végül emelkedtek még az ifjúság honvédelmi nevelésének és a testnevelésnek újjászervezése, illetőleg az ezzel kapcsolatban létesült új igazgatási szervezet költségeivel is. Az újjászervezés keretében a testnevelési tanárok illet­ményeit a Testnevelés címnél irányoztam elő. A személyi természetű kiadások a rendes kiadásoknak 77'9%-át (az előző évben 79%-át) az összes kiadásoknak 70'1%-át (az előző évben 73'6%-át) kép­viselik. A dologi természetű rendes kiadások összege 43-6 millió P (az előző évben 25-9 millió P). Többletet okoznak a visszacsatolt keleti és erdélyi országrész egyházi és kulturális intézményeinek dologi kiadásai, az árak általános emelkedése, az új Horthy Miklós Tudományegyetem dologi kiadásai és a klinikai ágyak számának közérdekből szükségessé vált szaporítása. A nem magyarajkú gyermekek anya­nyelven történő oktatásának biztosítására tett intézkedések szükségessé tették a nem magyar nemzetiségű vidékeken szórványban élő magyar gyermekek gondozását és magyar nyelven történő oktatását is. Erről részben a gyermekek magyar családok­nál, vagy erre a célra szervezett internátusokban való elhelyezése, részben pedig - ahol a gyermekek létszáma lehetővé teszi — magyar iskolai tagozatok felállí­tása utján kivánok gondoskodni. Erre a célra 1 millió P-t irányoztam elő. A nép­művelési tevékenység fokozásával kapcsolatban ismét számottevő mértékben emel­kedett a népművelési célokra előirányzott összeg. A diákjóléti intézmények száma új intézménnyel szaporodott, a rászorult és érdemes erdélyi egyetemi hallgatók részére Budapesten felállított Teleki Pál Diákotthon-nal. A diákjóléti célokra szol­gáló összegek általában is jelentősen emelkedtek. Az átmeneti kiadások összege számottevő mértékben emelkedett. Több­letet okoznak elsősorban a keleti és erdélyi országrész igen elhanyagolt állapotban talált iskoláinak mellőzhetetlenül szükséges helyreállítására felvett összegek és az anyagárak általános emelkedése. Nagyobb összegeket kivánok fordítani az egyetemek felszerelésének kiegészítésére és berendezésének pótlására, a közép- és szakiskolák fokozottabb ütemű tatarozására, a visszacsatolt keleti és erdélyi országrészen átvett tanszemélyzet részére rendezendő átképző tanfolyamokra és a . nem magyarajkú tanulók tankönyvekkel való ellátására. Emlitésreméltó tételek itt a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem épületeinek karbahelye­zésére, berendezésének kiegészítésére és felszerelésének pótlására, továbbá az állami gimnáziumok helyreállítására, a pannonhalmi Szent Benedek rendi olasz Ciano-ginmázium építkezésének költségeire, az ipariskolák felszereié-

Next

/
Thumbnails
Contents