Állami költségvetés - 1942
Igazságügyi miniszterium - INDOKOLÁS AZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 1942. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
26 módosítását és kiegészítését, az ipari munka békéjének biztosítását, ezzei kapcsolatban a munkaadó és munkavállaló között a munkafeltételek tekintetében keletkező viszályok megszüntetésére hivatott szervezet megalkotását és e szervezet eljárásának szabályozását abból a célból, hogy elkerülhető legyen a munkaviszályoknak a gazdasági életet esetleg kárositó módon való elintézése. A törvényhozói összeférhetetlenség szabályozásának ugyancsak nagy alkotmányjogi jelentősége van. Az erre vonatkozóan elkészített tervezet a törvényjavaslat előkészítésére az országgyűlés két háza által kiküldött bizottságok tárgyalásainak alapjául szolgál. Munkálatok vannak folyamatban az új magyar váltótörvény előkészítése céljából, valamint a sajtókamaráról szóló törvénytervezet előkészítésére; ez utóbbi az eddigi rendeleti szabályozás helyett — az időközi tapasztalatok figyelembevételével — törvényben kívánja megállapítani a sajtókamara szervezetét és működését. A büntetőjog terén már részben megvalósított, részben előkészületben lévő fentebb ismertetett jogszabályokon felül sor kerül a szabadságvesztésbüntetési rendszer egyszerűsítésére, a büntetésvégrehajtás korszerű szabályozására, a nem rendes elme- és idegállapotú bűnözőknek és a közrendre veszélyes bűntetteseknek külön intézetben való elhelyezésére, a társadalomnak a közveszélyes bűntettesekkel szemben való fokozottabb védelmére, a hivatalvesztés és politikai jogvesztés mellékbüntetésnek céltudatosan való alkalmazására, a vallás, a család, a házasság és a jövő nemzedékek ellen irányuló bűncselekmények fokozottabb üldözésére, a vagyon ellen elkövetett bűncselekmények súlyosabb eseteinek szigorúbb megbüntetésére, a közveszélyes bűncselekménynek újabb meghatározására, végül a közönségnek a gondatlanságból elkövetett cselekményekkel szemben való fokozottabb megvédésére. Az anyagi büntetőjog tervbe vett átalakításával párhuzamosan tovább haladnak a büntető igazságszolgáltatás egyszerűsítésére és gyorsítására irányuló munkálatok ; előkészítés alatt állanak a polgári peres és perenkivüli eljárás egyszerűbbé, olcsóbbá és gyorsabbá tételét célzó tervezetek is. Ezekkel a jogszabályalkotásokkal kapcsolatban az igazságügyminiszterium élénk figyelemmel kiséri, összegyűjti, rendszerezi és megbírálja a hazánkban és a külföldön felmerült reformgondolatokat is. A jogszabályalkotás és jogszabályelőkészités munkálataival szoros összefüggésben kell megemlékeznem az igazságügyminiszteriumnak arról a nagyon fontos tevékenységéről, amely a nemzetek közötti érintkezések lehetővé tételét célzó nemzetközi egyezmények megkötésére irányul. A nemzetközi jogalkotás terén tevékeny részt vesz az igazságügyminiszterium a nemzetközi egyezmények megkötésének előkészítésében, azok letárgyalásában és a megkötött egyezmények végrehajtásában. A. többoldalú nemzetközi egyezmények közül törvényhozási tárgyalásra vár a kábítószerekkel űzött kereskedéssel kapcsolatos tiltott'cselekmények büntetését célzó egyezmény, továbbá tárgyalás alatt áll az erkölcsi züllésnek indult nők anyagi kizsákmányolásának megszüntetését, az értékpapirhamisitások megakadályozását és megbüntetését, valamint a letartóztatásból szabadult és kiutasított külföldiek megsegítését és befogadását tárgyaló nemzetközi egyezmény is. Törvényjavaslat készül a légijáróművek összeütközésének elhárításáról, továbbá a légijáróművek részére szárazföldön és tengeren nyújtandó segélyről szóló brüsszeli nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről.