Állami költségvetés - 1941
Vallás- és közoktatásügyi miniszterium - INDOKOLÁS A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZTÉRIUM 1941. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
136 tői állás illetménykiegészítésén felül 200 új helyettes tanitó illetménykiegészítését vettem itt számításba. A tanítói állások szaporítását indokolja az elemi népiskolai épitési tevékenység során felépült új iskolák megnyitása és a még mindig nagyszámban lévő, túlzsúfolt osztályok tehermentesítésének szükségessége. A jövőben a kisegítő tanítókat ugyanolyan elbánásban kívánom részesíteni, mint amilyen elbánásban a hasonló szolgálattal bíró állami segélydíjas tanitók részesülnek. Ezért a meglévő kisegítő tanítói állások számából 400 állás javadalmát helyettes tanítói (középiskolai végzettségű gyakornoki) illetményekkel vettem számításba. A helyi javadalmaknak egyes esetekben egyenlőtlenül és túlmagas összegben történt megállapításából kifolyólag az iskolafenntartókra nehezedő terhek enyhitéséie 20.000 P-t vettem fel. Itt kívánok gondoskodni a felvidéki és kárpátaljai államsegélyes tanítói állások helyijavadalmának megállapításáról és a csonkaországi tanitók helyi javadalmának rendezésével kapcsolatban felmerülő költségekről. Az előirányzat összeállításánál a tanitók szabályszerű illetményeiből levontam az iskolafenntartók részéről biztosított természetbeni járandóságok értékét és a készpénzbeli járandóságok összegét. A természetbeni járandóságok értékegységekben, a készpénzjárandóságok pedig vagy a mindenkori tanítói kezdőilletmények százalékában, vagy meghatározott pénzösszegben vannak megállapítva. Egy értékegység évi 21 P-vel, a % pedig a rendes tanítóknál, szerzetes és kisegítő tanítóknál 16 P 08 fillérrel, a helyettes tanítóknál 13 P 32 fillérrel számittatik. A világi rendes tanítói állások közül 725 állást a VII. fizetési osztálynak megfelelő illetményekkel irányoztam elő, vagyis 50 állással többet, mint az előző évben, amit a tanítói létszám emelkedése tett szükségessé. Az itt számításba vett, összesen 14.553 tanerő együttes fizetés, korpótlék és családi pótlék szükséglete 33,939.933 P, ebből az iskolafenntartókra 8,256.159 P, a segélyező államkincstárra pedig 25,683.774 P, illetve a 4%-os évközi megtakarítás figyelembevételével 24,656.410 P esik. Százalékos arányszám szerint az iskolafenntartókra 24-32%, mig az államkincstárra 75-68% esik. 6. rovat. A községi és hitfelekezeti elemi népiskolák tandíjkárpótlására, tanszerekre, Berzeviczy Albert és br. Wlassics Gyula jutalmakra, nyugdíjpótló és más segélyekre. 1939—1940-re megállapított összeg kétharmada ... 173.330 P az 1941. évre előirányzott Összeg ' 200.000 „ az 1941. évre tehát több... 26.670 P-vel. Az előirányzott összegből esik: az 1908:XLVI. t.-c. alapján megállapított tandíjkárpótlásra 148.770 P, tanszerek adományozására 23.200 P, Berzeviczy Albert és br. Wlassics Gyula jutalmakra évenkint egy-egy állami és egy-egy nem állami tanitó részére egyenkint 500 P-vel, 2000 P, 60 ellátatlan volt tanitó, tanitóözvegy és árva nyugdíjpótló államsegélyére 13.680 P, ínségbe jutott működő vagy állástalan tanitók, tanitóözvegyek és árvák egyszeri segélyezésére 12.350 P. Az előirányzatot a tényleges szükségletnek megfelelően magasabb összegben állapítottam meg. 7. rovat. Elemi népiskolai épületek tatarozására és építkezési segélyekre. 1939—1940-re megállapított összeg kétharmada ... 166.670 P az 1941. évre előirányzott összeg. 165.000 „ az 1941, évre tehát kevesebb ... 1.670 P-vel,