Állami költségvetés - 1941

Földművelésügyi miniszterium - INDOKOLÁS A FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM 1941. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

122 2. rovat. Mezőgazdasági hírszolgálat dologi kiadásai. 1939—1940-re megállapított összeg kétharmada ... az 1941. évre előirányzott összeg 80.470 P 68.860 „ az 1941. évre tehát kevesebb... 11.610 P-vel. A mezőgazdasági hírszolgálati tevékenység legnagyobb részét a mezőgazdasági helyzetet feltüntető adatok rendszeres gyűjtése, feldolgozása és közzététele alkotja. E munkálatok keretében az 1.100 gazdasági tudósító, valamint a járási és vármegyei gazdasági felügyelők által szolgáltatott adatok alapján a vetések időnkinti állásáról, továbbá az egyes gazdasági termények várható terméséről s általában az ország mező­gazdasági, állapotáról a közönség állandó tájékoztatása céljából a téli hónapokban 3—5 heti, kora tavasztól késő őszig pedig 2—3 heti időközökben hivatalos jelentések adatnak ki. A jelentések junius hónapot megelőzőleg az egyes termények terméskilá­tásait osztályozó becslés alapján értékjelekkel tüntetik fel, junius havától október hó végéig pedig számszerű becsléseket tartalmaznak. Az 1941. évben a termésbecslések ugyanazon terményekre és ugyanazon módon fognak elkészülni, mint az előző években. Igen fontos és közérdekű tevékenysége a mezőgazdasági hírszolgálatnak az állattenyésztés fejlesztésére irányuló állami akciók alapjául szolgáló adatok megszerzése, vagyis az 1894 : XII. t.-c. alapján a haszonállatoknak faj, kor és nem szerinti részlete­zéssel minden év tavaszán történő összeírása és az adatoknak lehető legnagyobb részle­tességgel való feldolgozása. Ugyanezen alkalommal gyűjtetnek és dolgoztatnak fel a közös legelőkre kijáró állatok számára és a közlegelők területére vonatkozó adatok is. Az adatok évenkint junius hónapban kerülnek nyilvánosságra. A mezőgazdasági hírszolgálat további fontos feladata az országban folyó szarvas­marha- és sertéshizlalási tevékenység nyilvántartása. E munkálatok keretében adatok gyűjtetnek a sertésekre vonatkozólag a 200 kat. holdas, vagy annál nagyobb gazdasá­gokban és ipari hizlalóknál, a szarvasmarhákra vonatkozóan pedig a 200 kat. holdas, vagy annál nagyobb gazdaságokban, illetve az egyidejűleg 8 drb. szarvasmarhát hiz­laló 200 kat. holdnál kisebb gazdaságokban és az ipari hizlalóknál folyó hizlalási tevé­kenységről. A minden év február 15., junius 15. és október 15-én a fennálló állapotot feltüntető adatok a fentebb felsorolt hónapok közepén összegyűjtetnek és a feldolgozás megtörténte után évenkint háromszor nyilvánosságra hozatnak. Feladatkörébe tartozik a 200 kat. holdon aluli gazdaságokban a sertéshizlalási tevékenység, illetve az állatállomány és a várható szaporulat nyilvántartása ír. Az ada­tok 367 községben, mintegy 220.000 udvarban vétetnek fel négy havonkint és pedig február, junius és október hónapokban. Adatot gyűjt továbbá a mezőgazdasági hírszolgálat — a hazai mezőgazdaságra vonatkozólag — a mezőgazdasági termények árairól, az ország szántóföldjeinek, termőszőlőinek, a házhelyek céljaira átengedett mezőgazdasági mívelésre alkalmas területek forgalmi árairól, földhaszonbérekről, gazdasági cselédbérekről, negyedévenkint a napszámbérekrői, amely adatok szintén részletesen feldolgoztatnak. Alkalomszerűleg az adatgyűjtés egyes időszerű gazdasági kérdések anyagára is kiterjed. Az e rovaton előirányzott összegekből fedeztetnek a gazdasági tudósítók részére juttatott lapok és könyvek előfizetési díjai és beszerzési költségei. Ugyancsak e rovaton irányoztatnak elő a gazdasági tudósítói előjegyzési naptárak, a gazdasági felügyelőségek és tudósítók részére jelentéseik megtételéhez és az előbbiekben felsorolt szakmunká­latok végrehajtásához szükséges nyomtatványok költségei, a gazdasági tudósítók

Next

/
Thumbnails
Contents