Állami költségvetés - 1938-1939

Igazságügyi minisztérium - INDOKOLÁS AZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 1938/39. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

25 jedt munkálatok vannak folyamatban annak megvizsgálása érdekében, liogv van-e szükség az anyagi büntető jogszabály ok módositására vagy kiegészítésére s külö­nösen arra nézve, hogy a büntetőjogszabályok szélesebb körű felülvizsgálásának köréből kiemelve minő jogszabályok sürgős megalkotására van szükség a köz­gazdaság érdekeinek fokozottabb büntetőjogi védelme érdekében. Tovább folyik a sajtójog szabályozása tárgyában készült törvényjavaslat anyagának ujabb átvizsgálása s ebben a körben is külön megfontolás alatt áll azok­nak a jogszabályoknak sürgős megalkotása, amelyek a sajtójognak s ezzel kap­csolatban az eljárási jogszabályoknak legkirivóbb hiányosságait vannak hivatva sürgősen orvosolni. A nemzetközi jog terén az igazságügyminisztérium tevékeny részt vesz a nem­zetközi egyezmények előkészítésében és tárgyalásán. A készülő többoldalú nemzetközi egyezmények közül már törvényjavaslat alakjába van öntve a kábítószerekkel űzött kereskedéssel kapcsolatos tiltott cselek­mények büntetését célzó egyezmény ; aláírásra készen áll a politikai terrorizmus leküzdését tárgyazó egyezmény és tárgyalás alatt állanak az erkölcsi züllésnek indult nők anyagi kizsákmányolásának megbüntetését, a légi járóművek összeütközésének elhárítását, a légijáróművek részére szárazföldön és tengeren nyújtandó segélyt, a menedékjog egységesítését, az értékpapirhamisitásnak megakadályozását, illetve büntetését és a letartóztatásból szabadult külföldiek hazasegitését tárgyazó egyez­mények. Végül küszöbön áll a római szerzői jogi egyezmény felülvizsgálása. Kétoldalú igazságügyi vontkozásu nemzetközi egyezmények létesítésére irányuló munkálatokat folytat az igazságügyminiszterium a polgári birói jogsegély tárgyában Törökországgal (a letárgyalt tervezet szövege már aláírásra vár), Bul­gáriával és Cörögországgal, valamint a kiadatási és bűnügyi jogsegély tárgyá­ban az Amerikai Egyesült Államokkal és Németországgal. Nagy mértékben részt vesz az igazságügyminiszterium a más tárcák ügykörébe tartozó különböző tárgvu kétoldalú egyezmények létesítésében is. A tárgyalás alatt álló egyezmények közül meg kell említeni a Törökországgal letárgyalt, aláírásra váró és rövidesen a törvényhozás elé kerülő konzuli egyezményt, az egyes alapít­ványok tárgyában Jugoszláviával kötendő egyezményt, a határpályaudvarok tár­gyában Csehszlovákiával tárgyalás alatt álló egyezményt és a határsértések meg­vizsgálása és megakadályozása tárgyában Csehszlovákiával és Romániával kötendő egyezményt. Állandóan résztvesz az igazságügyminiszterium az egyes államokkal folyó gazdasági tárgyalásokban is, nevezetesen a kereskedelmi szerződések, baleset­biztosítási, társadalombiztosítási, vasúti közlekedési és légiforgalmi egyezmények tárgyalásában. Előreláthatólag sok munkatöbbletet fog átmenetileg róni az igazságügyminisz­teriumra az a körülmény, hogy Ausztriának a Német Birodalommal történt egyesülése következtében felülvizsgálatra és esetleg uj rendezésre szorulnak a Magyaror­szág és Ausztria között eddig fennállott nemzetközi egyezmények és a két állam igaz­ságügyi hatóságai közötti érintkezés, nevezetesen a kiadatási és bűnügyi jogsegély-, valamint a polgári jogsegélyforgalom szabályai. Végül a nemzetközi vonatkozású belföldi jogszabályalkotás terén meg kell említeni a külképviseleti hatóságaink által kiállított vagy hitelesített okiratok tár­gyában készült törvényjavaslatot, az egyiptomi vegyes bíróság ítéleteinek végre­VIII. t

Next

/
Thumbnails
Contents