Állami költségvetés - 1938-1939

Belügyminiszterium - INDOKOLÁS A BELÜGYMINISZTÉRIUM 1938/39. ÉVIKÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

284 tanfolyam megtartását teszi szükségessé. Ennek első feltétele a községi és kör­orvosoknak a lakosság egészségvédelmében való megfelelő kiképzése. Ez az Orvosi Továbbképzés Központi Bizottsága által erre a célra rendezett fentebb emiitett tanfolyamon történik. Az itt előirányzott 11.000 P a tanfolyamok igazgatási költ­ségeinek. a közreműködő segédszemélyzet munkadíjának és az arra rászoruló hall­gatók részére nyújtandó segélyek .fedezésére szolgál. 5. rovat. Bába- és ápolóképzés. 1937/38. évre megállapított összeg 51.000 P 1938/39. évre előirányzott összeg 50.000 „ az 1938/39. évre tehát kevesebb... 1.000 P-vel. Az előirányzott összegből a bábaképzésre 43.000 P, az ápoló- és védőnő­képzésre 7.000 P jut. A bábaképzésre szánt összegből a központi irányítás és a szülészfőorvosi kerületek 37.785 P-t tevő kiadásait, ezek között a szakorvos előadónak és gép­írónőnek a fizetésemelés figyelembevételével kereken 5.800 P-t tevő évi illet­ményeit, valamint a szülészkerületnek felülvizsgálásával és a bábavizsgákon vizsga­biztosi minőségben való kiküldetésével kapcsolatban a szakorvoselőadó útikölt­ségeit és napidíjait és az esetleges egyéb kiadásokat 400 P összegben, továbbá az ismétlőtanfolyamok költségeit, a szegénysorsú bábanövendékek esetleges kikép­zési költségeit, az ismétlőtanfolyamokra berendelt magánbábák útiköltségeit, végül a nyomtatványok beszerzésére és egyéb dologi kiadásokra szükséges mintegy 5.200 P-t fedezem. Ezidőszerint 9 szülészfőorvosi kerület van. nevezetesen a debreceni, gyulai, miskolci, nagykanizsai, a Pest-Pilis-Solt-Kiskún vármegyei, a pécsi, szegedi, szolnoki és szombathelyi szülészkerület. Ezek között a gyulai kerület költségeit Békés vár­megye közönsége vállalta. A kerületi szülészfőorvos kötelessége a gyermekágyi láz elleni védekezés érdekében szükséges megelőző mtézkedéseknek a helyszínen való foganatosítása. A bábáknak a szülés körüli segédkezéseit ugyancsak a kerületi szülészfőorvos, azonkívül a hozzá beosztott szaksegédek ellenőrzik. E feladatokat nevezettek a szülészfőorvosi hivatalok keretében teljesitik. Itt bonyolódik le ezenkívül a tan­folyamok ügykezelése (behívások, felvételek, stb.) is. A szülészfőorvosi alkalmazások nem önálló állások, hanem a hasonló ügykörben működő személyek különleges meghizatásai. a szaksegédek azonban teljes munkaidőre megbízott alkalmazottak. A szülészfőorvosi kerületek ellenőrzését, miután a miniszteri biztosság megszűnt, a már említett szülészeti rendtartás keretében a belügyminisztérium látja el. A szülészeti gyakorlat megkívánja, hogy az okleveles bábák időközönként továbbképzésben részesüljenek. Ez a továbbképzés az ismétlőtanfolyamokon tör­ténik. A7 ismétlőtanfolyamok a bábaképző intézetekben, vagy a közkórházaknak erre a célra megfelelő szülőosztályain 21—28 napig tartatnak. Egy-egy tanfolyamon 10—15 bába vesz részt. Még mindig vannak községeink, amelyekben nincsen bába. Ennek oka az, hogy a csupán hivatásszerű foglalkozásból megélhetést nem nyújtó községekbe idegenből okleveles bába nem kapható, a lakosság köréből pedig a kiképzési költ-

Next

/
Thumbnails
Contents