Állami költségvetés - 1938-1939

Belügyminiszterium - INDOKOLÁS A BELÜGYMINISZTÉRIUM 1938/39. ÉVIKÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

51 Ebből az összegből a szegénysorsú, valamint a hontalan és külföldi betegek után felmerülő ápolási díjak és szállítási költségek részbeni fedezése céljából az 1931. évi 6.000/M. E. számú rendelet alapján a közkórházak részére megállapított nyilvános betegápolási átalányokra, továbbá a magánkórházakban ápolt szegény ­sorsú betegek ápolási és szállítási költségeire 10,415.000 P-t kívánok fordítani. A kisebb vagyonnal rendelkező fizetőköteles egyének kórházi ápolási díj­tartozásai igazoltan méltányos esetekben az átalány terhéi'e számoltatnak el. Ha­sonlóképen itt nyernek elszámolást a kisebb értékű ingatlanvagyonnal rendelkező tűzharcosok és hadirokkantak ápolási díjtartozásai is. Az alábbi kivételektől eltekintve sem az egyetemi klinikák és bábaképző intézetek, sem pedig a székesfőváros közkórházai ennek a hitelnek a terhére költség­megtérítést nem kapnak, mert az előbb említett intézmények kiadásairól a vallás-és közoktatásügyi minisztérium költségvetésében történik gondoskodás, a székes­főváros pedig ezidőszerint az országos betegápolási pótadó bevételéből évi 7 millió P-vel közvetlenül részesedik. Itt nyer fedezetet a pécsi Erzsébet tudományegyetemi gyermekklinika fertőző osztályának bővítése folytán keletkezett fenntartási költségtöbbletből a belügyi tárca által egyharmadrészként vállalt 13.000 P. Megjegyzem, hógv a fenn­maradó kétharmadrészt egyenlő arányban a vallás- és közoktatásügyi minisz­térium és Pécs szabad királyi város viseli. Ugyancsak ezen a rovaton van felvéve a gödöllői mintajárás keretében működő szülőotthon fenntartási költségeihez való hozzájárulás címén megállapított 24.000 P, továbbá a zöldkeresztes egészségvédelmi szolgálat, végül az Országos Stefánia Szövetség keretében működő szülőotthonokban ápolt szegénysorsú szülőnők ápolásával és szállításával felmerülő költség is. Végül a fenti 11,097.000 P-ből 645.000 P keretében történik gondoskodás a hatósági, illetőleg arra felhatalmazott magánorvosok által a szegénysorsú betegek részére rendelt gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök költségeihez az 1931. évi 6.000/M. E. számú rendelet 15. §-ának b) pontjában foglaltak alapján engedélye­zendő állami hozzájárulásokról, továbbá az említett kormányrendelet hatálybalépése előtti időkből származó gyógyszerszámla tartozások kiegyenlítéséről, valamint egyes törvényhatóságok és intézmények részére indokolt esetekben engedélyezendő rendkívüli hozzájárulásokról az Országos Stefánia Szövetség intézményeinél elhelye­zett, valamint a falusi egészségvédelmi szolgálatokkal kapcsolatban az Országos Stefánia Szövetség részéről be nem szervezett községekben arra ráutalt csecsemők gyógy- és tápszerköltségeiről és végül a szegénysorsú betegek részére kiosztandó Salvarsan költségeiről is. 2. rovat. Fertőző és népbetegségek elleni védekezés. 1937/38. évre megállapított összeg 1,204.920 P 1938/39. évre előirányzott összeg 1,285.000 „ az 1938/39. évre tehát több . . . 80.080 P-vel. Az előző évi előirányzattal szemben mutatkozó többlet indokolása a követ­kező : A falusi egészségvédelmi szolgálatok költségeire a mult évben felvett összeget 104.226 P-vel emeltem. Fontos közegészségügyi érdekek fűződnek ugyanis ahhoz, hogy az egészségvédelmi munka, mely számottevő eredményeket ért el, a falvak­7* ,

Next

/
Thumbnails
Contents