Állami költségvetés - 1936-1937

Kereskedelem- és közlekedésügyi miniszterium - INDOKOLÁS A KERESKEDELEM- ÉS KÖZLEKEDÉSÜGYI MINISZTÉRIUM 1936/37. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

24 kívánom mozdítani az ipari letelepülést, amire vonatkozólag már a közeljövőben meg fog történni az első kezdeményező lépés. A vámmentes kikötő tehermente­sítése céljából a Ferencvárosi helyi kikötő bekapcsolását' óhajtom megvalósítani. A repülés terén egyrészt korszerűbb gépekkel igyekszünk bekapcsolódni a nemzetközi forgalomba, másrészt egy új repülőtér kiépítésével erősíteni kap­csolatainkat a nemzetközi repüléssel. Az útépítések terén folytatom a nemzetközi és a legfontosabb országos utak korszerű átépítését, míg a hálózat többi részén igyekszem a rendelkezésemre álló hitelkeret racionális felhasználásával a további leromlást megakadályozni. Támogatom továbbá a megyék legfontosabb, még kőpályával nem biró útjainak átépítését, hasonlóképen a megfelelő utakkal nem biró községek és hajóállomások bekapcsolását az országos úthálózatba. Az állami úthálózattal kapcsolatban legfontosabb és legsürgősebb feladat­ként jelentkezik a még végleges burkolattal el nem látott útvonalaknak a forgalom mai igényeihez mért karbahelyezése, illetve fenntartása. Az útfenntartási rovat hitele az 1932/33. évtől kezdve 1.600:000 P-ben, 2,070.000 P-ben és legutóbb 3,500.000 P-ben volt megállapítva. A folyó évi elő­irányzatban ennek a rovatnak a hitelét ismét 500.000 P-vel emeltem, mely összeg­ből az előző évek szűk hitelkeretei miatt erős romlásnak indult úthálózaton a leg­szükségesebb helyreállítási munkák az eddiginél lényegesen fokozottabb mérték­ben biztosíthatók. Az állami közutak átépítésére a beruházások között a mult évivel eg}^ező összegben előirányzott 9,761.400 P egyrészt a már korábban végrehajtott átépítések költségeinek az előzetes törlesztési terv szerinti tőke- és kamatszolgálatára szükséges, másrészt a folyó évben meginduló új állami útátépitések költségeiből eredő tör­lesztési és kamatrészletek fedezésére szükséges. A Boráros-téri Horthy Miklós Dunahid alépítményi munkái, a kezelőházak és díszítő munkák kivételével teljesen elkészültek, a vasszerkezeti munkáinak pedig egy része még az elmúlt költségvetési évben befejeződött. A még hátralévő vas­szerkezeti, kezelőház építési, diszitőmunkák és egyéb kiegészítő munkálatok az 1935/36. költségvetési év folyamán nagyrészben elkészülnek. úg\ Thogy a hidnak az 1937. év őszére tervezett megnyitása biztosítottnak tekinthető. A Margithid átépítési munkáiból az alépítményi munkák teljesen befeje­ződtek, a vasszerelési munkák megindultak, a még hátralévő munkák pedig az 1935/36. költségvetési év folyamán nagyrészben befejeződnek, úgyhogy az 1937. év őszére csupán a végső befejezési munkák maradnak. Alaki tekintetben az 1935/36. évi költségvetéssel szemben az alábbi válto­zások történtek : A volt kereskedelemügyi tárca költségvetéséből 1935. évi július hó l.-jével az iparügyi minisztérium a 3., 6. és 7. címek hitelét, valamint a 8. cím hitelé­nek töredék részét magával vitte, a 8. cím összegének nagyobbik része pedig a vallás- és közoktatásügyi minisztérium költségvetésébe adatott át. Átment továbbá az iparügyi minisztériumhoz a Központi igazgatás Rendes kiadások 1.—4. rövatai hitelének egy-egy része, a 8. rovatnak s az Átmeneti kiadások 2.. 3., 4. és 6. rova­tainak, valamint a Bevételek 1. rovatának előirányzata teljesen, a Bevételek 2. rovatának előirányzata pedig részben, továbbá a 9. cím Rendes kiadások 1.—13.

Next

/
Thumbnails
Contents