Állami költségvetés - 1936-1937

Iparügyi minisztérium - INDOKOLÁS AZ IPARÜGYI MINISZTÉRIUM 1936/37. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

28 1931 : XVI. t.-c. egyes, a gyakorlatban be nem vált rendelkezéseinek, novelláris úton történő módosítása. Bár az egészséges gazdaságpolitika a szociálpolitikának legbiztosabb támasza, a szorosabb értelemben vett szociálpolitika mégis számos kérdés rendezését teszi elkerülhetetlenné. A jelenlegi gazdasági viszonyok között hazánk sem zárkózhatik el az elől, hogy számos kultúrállam példáját követve az ipari munkásság munka­idejét törvényesen újra ne rendezze. Ez a rendezés abból a szempontból is jelentős előnyöket hozhat, hogy a munkaidő megröviditésével újabb munkástömegeknek munkába állitása és ezáltal a munkanélküliség csökkentése lesz elérhető. Ezért az eddig csupán ideiglenesen, rendelettel szabályozott 8 órai munkaidőnek törvénybe iktatása érdekében az előkészítő munkálatokat megindítottam. Ugyancsak folytatni kívánom azt a munkát is, amelyet az elmúlt évben a legkisebb munkabérek megállapításának érdekében megkezdtem, ami által az 1932 : XIX. t.-c.-ben foglalt genfi munkaügyi egyezmény rendelkezései is megvaló­suláshoz jutnak. Az iparban foglalkoztatott szellemi munkások helyzetének javítása érdeké­ben is meg fogom tenni a szükséges intézkedéseket. A munkaközvetítés korszerű alapokra fektetését célozza az ipari, kereske­delmi és bányászati munkaközvetítés tárgyában készülő törvénytervezet. Ezeken az előzőkben felsorolt nagyjelentőségű szociálpolitikai kérdéseken kívül, amelyek a munkaidő, a minimális munkabér és a munkaközvetítés szabályo­zására vonatkoznak, számos más intézkedéssel is igyekszem a munkásság és általá­ban a munkavállalók érdekeit előmozdítani. A több gyermekes családok megsegí­tése érdekében teendő intézkedések, a külhonosok foglalkoztatásának a nemzetközi egyezmények által megengedett legszűkebb keretek közé szorítása, a fiatal kor­osztályok megfelelő elhelyezésének biztosítása, valamint az iparfelügyelet további kiépítése azok a fontosabb pontjai annak a szociálpolitikai programmnak, amelyet tárcám a közeljövőben megvalósítani kíván. A munkavállalók érdekeinek figyelemmel tartásán és ápolásán kívül mindent elkövetek egy másik, igen sok bajjal küzdő társadalmi rétegnek, a kisiparosságnak megsegítése érdekében is. Ebből a célból elsősorban támogatok minden olyan törekvést, amely a kisiparosság társadalmi helyzetének és képzettségének emelését, a kisipari hitelviszonyok megjavítását, valamint a kisiparosság részére történő munkaszerzést előmozdítja. Elsősorban épen a kisiparosság érdekeinek szemelőtt tartásával az ipartörvény, valamint az ipartestületi törvény néhány rendelkezésé­nek módositása érdekében javaslatot terjesztettem a törvényhozás elé s e törvény végrehajtása különösen szolgálni fogja a kisipari érdekeket. A háziipar szintén állandó gondoskodásom tárgya. Falusi lakosságunk téli foglalkoztatása a mezőgazdasági munkák szünetelése alatt az eddig kellőképen ki nem használt nemzeti munkaerő megnövekedését jelenti. E célt szolgálják a házi­ipari tanfolyamok és azok a támogatások, melyek a háziipari cikkek kivitelét elő­mozdítják. Ahol a közüzemek a magániparnak indokolatlan versenyt nem támasztanak, aktiv közüzemi politikával igyekszem a közüzemek hatásfokát megjavítani, hogy így a közüzemek előnyös gazdálkodásával a közületek háztartásának helyzetében is előnyös eltolódások legyenek észlelhetők.

Next

/
Thumbnails
Contents