Állami költségvetés - 1935-1936
Földmivelésügyi miniszterium - INDOKOLÁS A FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM 1935/36. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
SomElő kellett irányoznom a törvény alapján a trianoni országhatár által kettémetszett vizi társulatok számára az okvetlenül szükséges állami hozzájárulásokat, továbbá a Szigetközi ármentesitő társulat partbiztositási és belvízrendezési munkálataihoz megállapitott állami hozzájárulás további egy évi részletét is. Az előirányzott kiadások magukba foglalják a munkálatok tervezésénél és végrehajtásánál felmerülő összes személyi és dologi kiadásokat, az alkalmazott munkafelvigyázók és előmunkások díjait, a kotrásoknál felmerülő jutalékokat, a munkavezető és ellenőrző állami mérnökök és vizmesterek útiköltségeit és napidíjait, a szükséges nyomtatványok költségeit, valamint a felmerülő munkadíjakat és a szükségessé váló szakértői díjakat, nemkülönben a vízrajzi intézet által a munkákkal kapcsolatban végrehajtandó tanulmányok és felvételek költségeit, valamint mindennemű az előirányzott munkák érdekében szükségessé váló kiadásokat. Az előirányzott összeg keretében elvégzendő munkálatok sürgőssége a folyók időközi természetes alakulása szerint évközben is változhat, miért is lehetséges, hogy az alábbi programmban egyes változtatások az év folyamán szükségessé fognak válni. Megjegyzem, hogy a költségvetési év folyamán az 1929 : III. t.-c. alapján végrehajtandó vizi beruházásokra 700.000 P a költségvetésen kívüli beruházások keretében fog rendelkezésre bocsáttatni, tehát végeredményben az előbb emiitett beruházásokra fordítható összeg az 1935/36. költségvetési évben nem csökken. Az egyes munkálatokat a következő részletezés tünteti fel : I. A Duna és mellékfolyói (Dráva és Mura). A Dunán és mellékfolyóin végrehajtandó munkálatokra, valamint a vízrajzi intézet által e munkákkal kapcsolatban végzendő felvételekre és tanulmányokra 525.000 P-t irányoztam elő az alábbi részletezés szerint : 1. A Duna magyar-csehszlovák határszakaszán érvényben levő nemzetközi egyezmények értelmében a győri folyammérnöki hivatal által a csehszlovák hatóságokkal közösen végrehajtandó szabályozási munkákra, valamint egyes helyi jelentőségű sürgős szabályozási és partbiztositási munkákra . .*.... 2. A budapesti folyammérnöki hivatal felügyelete alatt álló Dunaszakaszon szükséges legsürgősebb partbiztositási munkákra, valamint a meglevő megrongált szabályozási művek kiegészítésére 3. Az újpesti, lágymányosi és dunapentelei téli kikötő bejáratának fenntartási kotrására 4. Az eliszapolódott újpesti kikötőmedence további kotrására 5. A bajai folyammérnöki hivatal felügyelete alatt álló Dunaszakaszon nemzetközi kötelezettség folytán a hajózás érdekében végzendő szabályozási' munkákra, továbbá a legszükségesebb partbiztositásra 6. A bajai téli kikötő bejáratának fenntartási kotrására .... 7. A Szigetközi ármentesitő társulat partbiztositási és belvizszabályozási munkáihoz biztosított hozzájárulás 5. részlete 155.000 P 55.000 „ 25.000 „ 15.000 „ 170.000 „ 6.000 „ 24.000 „