Állami költségvetés - 1934-1935
Földmivelésügyi miniszterium - INDOKOLÁS A FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM 1934/35. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
89 szak létszámában egy XI. fizetési osztályú és két díjnoki állást töröltem, míg a kezelési szakon egv VIII. fizetési osztályú állást — az egyesített létszám kereteit betartva — más címnél irányoztam elő. E megtakarítással szemben emelkedett a kiadás azáltal, hogy a tudományos és egyéb személyzet létszámában öt X. fizetési osztályú állással többet, valamint húsz kísérletügyi gyakornoki állást irányoztam elő és ugyanakkor a kezelési szak díjnoki létszámában tizenkilenc állást töröltem. Ugyancsak e címnél irányoztam elő azoknak a kisérletügyi tisztviselőknek az állásait, akik szolgálati beosztásuknál fogva eddig a Vízügyi szolgálat címen voltak az előirányzatba felvéve, vagyis egv VI. fizetési osztályú mezőgazdasági kísérletügyi igazgató, egv VII. fizetési osztályú mezőgazdasági kísérletügyi főadjunktus, továbbá három VIII. fizetési osztályú kisérletügyi adjunktus illetményeit. E tisztviselők illetményei e címnél többletet nem okoznak, mert az 1933/34. évre megállapított összeget is ennek megfelelően vettem számításba. Számításba vettem ennél az alrovatnál a személyi kiadásoknak az 1934 : I. t.-c. végrehajtásával kapcsolatos csökkenését is. A Nem rendszeres illetmények alrovaton 12.850 P-vel csökkent az előirányzat, amiből a napszámbérekre 12.000 P, a jutalékokra felvett összegre 850 P esik. A Jutalmak és segélyek alrovaton az előirányzat változatlan. 2. rovat. Kisérletügyi intézmények dologi kiadásai. 1933/34. évre megállapított összeg 270.000 P 1934/35. évre előirányzott összeg 270.000 „ tehát változatlan. A Mezőgazdasági Múzeum, valamint a mezőgazdasági kisérletügyi intézmények dologi természetű szükségletéről történik e rovaton gondoskodás. A Beszerzési költségek alrovaton előirányzott összeget a berendezések pótlására, laboratóriumi felszerelések kiegészítésére, üvegedények beszerzésére, platinacserére, vegyszerekre, posta, táviró és távbeszélő díjakra, nyomtatványok és egyéb irodai kiadások fedezésére fordítom. Az Elhelyezési költségek alrovaton az épületek, kertek, valamint az épületek tartozékainak használatáért fizetendő bérösszegek, karbantartásukkal járó kiadások, fűtési, világítási, takarítási és tisztogatási költségek, a Mezőgazdasági Múzeumhoz vezető utak és a park fenntartásával járó kiadások irányoztattak elő. Az Egyéb dologi kiadások alrovaton a Kisérletügyi Közlemények és egyéb kiadványok költségei, a tudományos bel- és külföldi szakfolyóiratok, lapok előfizetési díjai, a kiállításokon való részvétellel, az országos állatvédő egyesület támogatásával járó költségek, a nemzetközi gyógynövénybizottság fenntartásához való hozzájárulási összeg, a vetőmagvizsgáló állomások nemzetközi szövetségében, a nemzetközi talajtani társaság II. bizottságában való részvételi díj és a pécsi mezőgazdasági vegykisérleti állomás elhelyezésére szolgáló ingatlanrész törlesztésére szükséges összegek nyernek elszámolást. 3. rovat. Kisérletügyi intézmények kiküldetési és átköltözködési költségei. 1933/34. évre megállapított összeg 1,140.000 P 1934/35. évre előirányzott összeg 1,140.000 „ tehát változatlan. V. 12