Állami költségvetés - 1933-1934

Igazságügyi miniszterium - INDOKOLÁS AZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 1933/34. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

23 Az igazságügyi tárca 1933/34. évi költségvetési előirányzatának összeállí­tásánál számolnom kellett az általános gazdasági és pénzügyi helyzettel, miért is az. a törekvés vezetett, hogy a kiadásokat apasztva, azokat helyes arányba hozzam az ország megcsökkent teherviselő képességével. Ennek a törekvésemnek viszont határt kellett, hogy szabjon az az elv, mely szerint a kiadások csökkentése nem befo­lyásolhatja hátrányosan az igazságügyi hatóságok és intézmények nagyfontosságú működését. A tárca kiadásainál ezek szem előtt tartásával elért összesen 2,280.000 P meg­takarítás jelentősnek mondható, különösen, ha tekintettel vagyunk azokra a korábbi nagymérvű csökkentésekre is, amiket a közelmúlt években a tárca költ­ségvetése már szenvedett, bár a tárca előirányzatai tulaj donképen sohasem voltak túlméretezettek. Az elért megtakarításból személyi járandóságokra 2,047.700 P, dologi ter­mészetű kiadásokra és beruházásokra 232.300 P esik. Folytatva a tárca személyzetének az 1930 : XLVII. t.-c. 2—4. §-ai alapján kibocsátott 1931. évi 600/M. E. számú rendeletben megállapított létszámra való lecsökkentését, összesen 167 állással kevesebbet vettem fel e költségvetésbe, mint amennyi a megelőzőben volt. Az alábbiakban röviden kitérve a tárca körébe tartozó hatóságoknak és intéz­ményeknek munkásságára, elsősorban is meg kell állapítanom, hogy a megváltozott viszonyok s az ezek nyomán keletkezett új feladatkörök munkaszaporító hatása a munkatehernek a háború előttihez képest aránylag jelentős megnövekedésében még mindig észlelhető. A jogszabályelőkészítő tevékenység terén a kormány célkitűzéseinek megfe­lelően egyrészt befejezéshez kell juttatni a már megkezdett munkálatokat, más­részt fel kell ölelni mindazoknak a kérdéseknek a szabályozását, amelyek részint az ország gazdasági és pénzügyi helyzete folytán, részint általában az igazságügy terén is megoldásra várnak. A szoros értelemben vett igazságügyi jogszabályalkotó és előkészítő munká­latok bizonyos mértékig háttérbe szorultak a gazdasági tárcák sokszor rendkívül sürgős jogszabályalkotásban megnyilvánuló intézkedéseinek előkészítésében és kidol­gozásában való közreműködés mellett. Az igazságügyi tárca keretébe eső feladatok közül, megítélésem szerint, a jog­szolgáltatás szervezete körében időszerűvé vált az ítélőbírák. ügyészek, bírósági és ügyészségi hivatalnokok fegyel mi felelősségének a szerzett tapasztalatok kívánta újraszabályozása ; folyamatban van az ügyvédi rendtartás reformjának további elő-

Next

/
Thumbnails
Contents