Állami költségvetés - 1932-1933

Pénzügyminiszterium - INDOKOLÁS A PÉNZÜGYMINISZTERIUM 1932/33. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

53 A dohányjövedék előirányzatát — a belföldi fogyasztás alakulását és a külföldi eladás várható eredményét is számításba véve — 154 millió P-ről 124 millió P-re csökkentettem. A sófogyasztás állandósultnak látszik s ezért a sójövedék bevételét változat­lanul 24-2 millió P-vel irányoztam elő. A mesterséges édesítőszerek állami egyedárúságának bevétele az egyedárúsági árak felemelése folytán 79.580 P-vel emelhető volt. Az osztálysorsjátéknak a bevé­telét pedig, a tapasztalati adatok alapján változatlanul, illetőleg kereken 1,880.000 P­vel irányoztam elő. Hangsúlyoznom kell azonban, hogy a közszolgáltatási bevételekkel kapcso­latban említett adó- és illetékemelések nem jelentik a közterhek fokozását s csak az 1931/32. évi költségvetésben megállapított összegekkel szemben jelentkeznek többletként. Ha ugyanis figyelembe vesszük a közszolgáltatási bevételeknek az 1931/32. év folyamán elhatározott azokat az emeléseit, amelyek az 1931/32. évi költségvetésbe természetesen még nem voltak felvehetők, megállapíthatjuk, hogy az említett pótlékolások folytán az 1932/33. évre számításba vett adó- és illeték­emelések végeredményben alatta maradnak az 1931/32. évre elhatározott emelé­seknek. A szóban levő emelések dacára tehát, az 1931/32. évvel szemben, az 1932/33. évre a közterheknek némi csökkentése és arányosabb megosztása van előirányozva. A tárcabevételek 3,238.050 P-vel emelkednek. Minthogy azonban a tárca­bevételek között a fentebb előadottak szerint a költségvetésbe beolvasztott alapok 3,892.100 P-t kitevő bevétele is szerepel, a tárcabevételeknél tulajdonképen 054.050 P csökkentés mutatkozik, amely több költségvetési cím között oszlik meg és a tapasztalati adatok alapján történt. Ami a pénzügyi tárca költségvetésének alaki berendezését illeti, erre vonat­kozólag — egyes rovatok elnevezésének és beosztásának kevésbé jelentős változá­saitól eltekintve — a következőket jegyzem meg. Eddig a nyilvános betegápolási pótadó részben a népjóléti és munkaügyi, részben a vallás- és közoktatásügyi tárcá­nál, a rokkantellátási adó a népjóléti és munkaügyi tárcánál, a gépjáróművek közúti adója pedig a kereskedelemügyi tárcánál volt előirányozva, ezúttal azonban ezeket a nagyrészt az egyenes adókkal összefüggő bevételeket az ügykezelés egy­szerűsítése céljából a pénzügyi tárcánál irányoztam elő. A fuvarozási illetéket, amint fentebb már említettem ezúttal nem a tárcabevételeknél, hanem a közszolgáltatási bevételeknél vettem számításba. Az állami üzemek államadóssági szolgálatából a Dohány jövedékre eső rész ezúttal nem a pénzügyi tárca Dohányjövedék címénél, hanem az Állami adósságok fejezetének megfelelő rovatain irányoztatott elő. Ezek előrebocsátása után tárcám részletes indokolását a következőkben ter­jesztem elő :

Next

/
Thumbnails
Contents