Állami költségvetés - 1931-1932

Igazságügyi miniszterium - INDOKOLÁS AZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTERIUM 1931/32. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

21 Az igazságügyi tárca 1931/32. évi költségvetésének összeállításánál a leg­nagyobb takarékosságot alkalmaztam, de ezt természetesen csak a tárca műkö­déséhez fűzött ama követelmények szabta határok között tehettem, hogy ez a működés a takarékossági intézkedések következtében se mennyiségileg, se minő­ségileg csorbát ne szenvedjen. A takarékossági elv érvényesülésének az eredménye, hogy a tárca kiadása a megelőző költségvetéshez képest az egész vonalon csökkentek ; még pedig a személyi járandóságoknál 538.928 P-vel, a dologi és egyéb rendes és átmeneti kiadásoknál 503.922 P-vel, a beruházásoknál pedig 10.000 P-vel, azaz összesen 1,052.850 P-vel, illetőleg ha a nyugellátásoknál jelentkező 708.830 P többletet is figyelembe vesszük 344.020 P-vel. A személyzet létszámának az 1930 : XLVII. t.-c. 2—4. §-ai alapján kibocsátott 1931. évi 600/M. E. számú rendeletben megállapított új létszámra (normálstátusra) való lecsökkentése céljából a megüresedett állások közül ebben a költségvetésben 65-öt megszüntettem s tekintetbe véve az ugyané célból a legutóbbi költségvetés­ben megszüntetett 161 állást is, tárcám létszáma már eddig több fővel apasztatott, mint amennyi a 6 év alatt keresztülviendő létszámapasztás megkezdése óta eltelt időre aránylagosan esnék. Abból a célból, hogy úgy a személyi, mint a dologi kiadások jelentékeny apasztása ne hátráltassa a tárca eredményes működését, gondoskodni kellett a műkö­dést könnyítő és gyorsító intézkedésekről, Ezért tárcám központi igazgatásában is előtérbe jutottak azok a feladatok, amelyeket az államháztartás terén fokozot­tabb mértékben érvényesülő takarékosság keresztülvitele miatt az igazságszolgál­tatás és az igazságügyi igazgatás zavartalan és kifogástalan működésének biztosí­tása céljából meg kell oldani. Jelentős lépés ebben az irányban a törvénykezés egyszerűsítéséről szóló 1930: XXXIV. t.-c. megalkotása. Minthogy ez a törvénycikk még csak a folyó év első napján lépett hatályba, korán lenne annak gyakorlati kihatását mérlegelni, de bizom egyrészt abban, hogy ez a törvénycikk a remélt mértékben érezteti majd az ügyintézést könnyítő és így egyszerűsítő, valamint gyorsító hatását, másrészt abban is, hogy ezt a hatást elősegíti az ország gazdasági helyzetében beálló olyan kedvezőbb irányzat, aminek nyomán megszűnik az igazságot szolgáltató hatóságok­nak a jogkereső közönség részéről való fokozottabb igénybevétele, ami a kedvezőtlen gazdasági helyzetnek egyik kisérő tünete. A törvénykezés egyszerűsítéséről szóló törvény gyakorlati kihatásáról szerzett tapasztalatok alapján szükségszerűen kell majd következniök a takarékosságra törekvő egyéb reformoknak. Máris előkészítés alatt áll a békebiráskodás megszer­vezése, ami szervesen kapcsolódik bele az egyszerűsítésre és takarékosságra irányuló reformokba, nemkülönben a társadalombiztosító bíráskodás reformja, ami szintén az említett célokra irányul.

Next

/
Thumbnails
Contents