Állami költségvetés - 1931-1932
Vallás- és közoktatásügyi miniszterium - INDOKOLÁS A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZTERIUM 1931/32. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
126 lekedési segélyeknél többlet mutatkozik, viszont a lakáspénzeknél és a hadipótlékoknál csökkenés jelentkezik. Csökkenést okoz 2 kisegítő szolgai állás törlése is. A lakáspénzeknél mutatkozó csökkenés annak következtében áll elő, hogy a természetbeni lakást élvező fel ügyelő-személyzet lakáspénze beszüntettetett. Az állami tanítóképző-intézeti tanárok és nevelők státusából idegen szolgálati ágazatoknál működik 5 alkalmazott és pedig a központban 1. a polgári iskoláknál 7, a Népies Irodalmi Társaságnál 1. A 2. alrovaton előirányzott összegből kapják illetményeiket az óradíjas helyettes tanárok (19). akiknek alkalmazására szükség van, hogy az öt évfolyamúvá vált tanító- és tanítónőképző- intézetek tanítási órái akadálytalanul elláthatók legyenek. Ugyancsak innen kapják illetményeiket az ideiglenes nevelők (6), akikre azért van szükség, mert a 14 internátusos intézet részére az 1. rovat 1. alrovatán mindössze 9 nevelői állás van rendszeresítve. Ezt az alrovatot terhelik továbbá az intézeti orvosok tiszteletdíjai, óraadó tanárok és hitoktatók óradíjai, végül a cselédbérek. A 3. alrovaton 1.020 P csökkenés mutatkozik takarékossági okokból. 2. rovat Dologi kiadások. 1930/31. évre megállapított összeg 753.230 P 1931/32. évre előirányzott összeg 712.300 ,, az 1931/32. évre tehát kevesebb .40.930 P-vel. Az árak csökkenésére és a fokozott takarékosság szükségességére való tekintettel az intézetek dologi javadalma leszállíttatott. 3. rovat. Kiküldetési és átköltözködési költségek. 1930/31. évre megállapított összeg 15.840 P 1931/32. évre előirányzott összeg 8.000 ,, az 1931/32. évre tehát kevesebb 7.840 P-vel. Ez a csökkenés a napidíjak leszállítása és a kiküldetések korlátozása következtében állott elő. Rendkívüli kiadások. Beruházások. A budapesti II. ker. tanítónőképző intézet tatarozására és felszerelésének kiegészítésére. 1931/32. évre előirányzott összeg 90.000 P. A budapesti II. ker. Csalogánv-utcai állami tanítónőképző-intézet régi épülete annyira rossz állapotban van, hogy az alapos tatarozás további elhalasztása az épület állagát veszélyeztetné. Az épület helyreállítására és az intézet felszerelésének elkerülhetetlen kiegészítésére ennélfogva 90.000 P előirányzása vált szükségesé. Bevétel. Rendes bevételek. 1930/31. évre megállapított összeg 421.970 P 1931/32. évre előirányzott összeg 422.000 „ az 1931/32. évre tehát több 30 P-vel Az előirányzott összeg tapasztalati adatok alapján várható.