Állami költségvetés - 1931-1932

Vallás- és közoktatásügyi miniszterium - INDOKOLÁS A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZTERIUM 1931/32. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

110 Az 1930/31. tanévvel szemben az állami polgári iskolák számában az a változás állott elő, hogy a sarkadi állami polgári fiú- és az újkécskei állami polgári fiú- és leány­iskola elnéptelenedés folytán megszűnt, a dunaföldvári államilag segélyezett községi polgári fiú- és leányiskola pedig állami jelleget nyert. Ezzel az állam által fenntartott polgári iskolák száma 186 és pedig 98 fiú és 88 leányiskola, amelyek közül közös igaz­gatás alatt áll 50 fiú és 50 leányiskola, külön igazgatás alatt 86 iskola. Az 1930/31. tanév elején az állami polgári iskolák növendékeinek száma 28.900 volt, ami az előző évivel szemben 4.000 főnyi emelkedést jelent. Az emelkedés jórészt az első és második osztályok erősödéséből származik. A háborús évek születési csökkenése már csak a harmadik és negyedik osztályokban érezteti hatását. A növendéklétszám emel­kedése azonban még nem ért el olyan fokot, hogy a fiú- és leánytanulóknak az 1927: XII. t.-c. alapján egyes helyeken átmenetileg életbeléptetett együttes oktatását meg lehetett volna szüntetni. Ezt annál is inkább ferm kell még tartani, mert a teljes szétválasztás esetén az előző években csökkentett tanári létszám az összes osztályok ellátására elégtelen volna. Az 1930/31. tanévben összesen 25 olyan iskola volt. amelyben a fiúk és leányok együttes oktatást nyertek. I. rovat. Személyi járandóságok. 1930/31. évre megállapított összeg 5,739.730 P 1931/32. évre előirányzott összeg 5,677.170 „ az 1931/32. évre tehát kevesebb . .. 62.560 P-vel. Az előirányzat apadása a várható nagyobb évközi megtakarítás révén áll elő. A rendszeresített állások számában annyiban állott be változás, hogy a ren­des tanári állásokból 7 állás a helyettes tanári létszámba vitetett át, a kisegítő­szolgai állások száma pedig 4-gyel csökkent. Az állami polgári iskolai tanszemélyzet tagjaiból másutt (nem polgári isko­lában) szolgálatot teljesítők száma 39 és pedig az iskolánkívüli népművelés és a polgári iskolai főigazgatóságok keretében 16, állami tanitó- és tanítónőképző intézetekben 7, felső kereskedelmi iskolákban 2, a szegedi polgári iskolai tanár­képzőnél 7, a testnevelési főiskolán 1, állami leányközépiskolákban 2, múzeumnál 2, Vöröskereszt Egyletnél 1, a szegedi Horthy-kollégiumnál 1. 2. rovat. Dologi kiadások. 1930/31. évre megállapított összeg 145.010 P 1931/32. évre előirányzott összeg 131.000 „ az 1931/32. évre tehát kevesebb... 14.010 P-vel. A csökkenés oka, hogy a szervezési megállapodások és az 1927: XII. t.-c. alapján a községeket terhelő dologi kiadásoknak a községekre való áthárítása fokozatosan végrehaj tátik. A polgári iskolák épületeinek helyreállítására, továbbá bútor- és tanszerfelszerelésük kiegészítésére és javítására szükséges kiadások is egészükben e rovaton irányoztatnak elő és ez okból a rendkívüli kiadásoknál ilyen célokra külön fedezetről nem kellett gondoskodni. 3. rovat. Kiküldetési és átköltözködési költségek. 1930/31. évre megállapított összeg 23.310 P 1931/32. évre előirányzott összeg 20.000 „ az 1931/32. évre tehát kevesebb... 3.310 P-vel.

Next

/
Thumbnails
Contents