Állami költségvetés - 1929-1930

Vallás- és közoktatásügyi minisztérium - INDOKOLÁS A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZTERIUM 1929/30. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

176 13. cim. Polgári iskolák. Kiadás. Rendes kiadások. A polgári iskolák fejlődési folyamában a jelen költségvetés össze­állítása idején megállás következett be. Ez nagy részben abból ered, hogy a polgári iskolákra utalt növendékek száma — a háború alatti születési csök­kenésre visszavezethetőleg — igen erős esést mutat s ezért különösen a leg­újabb szervezésű polgári iskolák benépesitése a normálison aluli. A polgári iskolák összlétszáma a jelen költségvetés összeállításakor a mult évi 442-vel szemben hárommal csökkent, vagyis 439. Jelleg szerint ez iskolák a követ­kezőkép oszlanak meg : 199 állami, 108 községi, 77 róm. kath., 14 református, 2 ág. h. ev., 9 izraelita, 5 társulati és 25 magániskola. A növendékeknek a há­borúra visszavezethető csökkenése előreláthatólag egy-két éven belül már meg fog szűnni. Jelen előirányzat keretében a szorosan vett polgári iskolákon kivül az Amizoni Károly által alapított Országos Magyar Nőnevelő Intézet, a balaton­arácsi Erzsébet Szeretetház, valamint a békéscsabai és orosházi felső mező­gazdasági iskolák szükségleteiről is gondoskodás történik. Az állami polgári iskolák tanszemélyzetének létszámában némi vál­tozást idézett elő az, hogy a hosszabb szolgálattal biró helyettes tanárok kine­vezése érdekében a rendes tanári állások száma 40-nel emeltetett; ezzel pár­huzamosan azonban ezúttal a helyettes tanárok létszáma 40-nel apaszta­tott. Nem vonnak maguk után létszámemelést az elmúlt években szervezett állami polgári iskolák fejlődő osztályai sem, mert több helyen a növendékek alacsony létszáma következtében az 1927 : XII. t.-c. 7. §-a alapján a fiu- és leánytanulók együttes oktatása lesz fenntartható, úgyhogy e helyeken egyelőre redukált létszámú tantestület is elegendő. A más fokozatú tanintézetekben állandóan foglalkoztatott tanszemélyzet statusának rendezése céljából a most tanítóképző-intézetekben foglalkoztatott és meg­felelő képesítésű állami polgári iskolai tanárok állásait (16 állás) e címnél megszüntettem és a tanitóképző-intézeti státusba való kinevezésük céljából ugyanannyi uj állást a 18. cimnél irányoztam elő. A személyi járandóságok 2. alrovata terhére javadalmazott óradíjas helyettes tanárok száma is apad, ami az előirányzásban még nem érezteti hatását, azért, mert egyidejűleg gondoskod­nom kellett arról, hogy a megmaradó helyettes tanárok az 1927. évi 9.000. I. rovat. Személyi járandóságok. 1928/29. évre megállapitott összeg 1929/30. évre előirányzott összeg 5,591.420 P 5,768.620 „ az 1929/30. évre tehát több... 177.200 P-vel.

Next

/
Thumbnails
Contents