Állami költségvetés - 1929-1930

Vallás- és közoktatásügyi minisztérium - INDOKOLÁS A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZTERIUM 1929/30. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

197 van több, mert az 1927. évi 9.000/M. E. számú rendelet I. fejezet 16. pontjának 1. bekezdésében nyert felhatalmazás alapján a 96.717/1927. V. VKM. számú rendelettel az igazgatók létszáma ezen fizetési osztályban 13-ban állapítta­tott meg. Az említett többletekkel szemben a rovaton csökkenés is jelentkezik, mert a Tanulmányi Alapból fizetett, de évek óta már állami középiskoláknál működő hét tanerő, és pedig 2 VI. fizetési osztályú igazgató, valamint 3 VI. fizetési osztályú, 1 VII. fizetési osztályú és 1 VIII. fizetési osztályú rendes tanár illetményeit a 11. cimhez (Középiskolák és középiskolai internátusok) vittem át, minek folytán itt a Tanulmányi Alap tételénél megfelelő kiadási csökkenés mutatkozik. Államsegélyben részesülő középiskolák. A) Fia közép isko Iák. Aszódi ág. h. ev. reálgimnázium. Keszthelyipremontrei-rendikath.reálgimnázium. Bajai cisztercitarendi kath. reálgimnázium. Kiskunfélegyházi községi kath. reál­Békéscsabai ág. h. ev. „ gimnázium. Békési ref. „ Kiskunhalasi ref. reálgimnázium Bonyhádi ág. h. ev. „ Kisújszállási ref. „ Budapesti I. ker. cisztercitarendi kath. Kőszegi bencésrendi kath. „ gimnázium. Kun szentmiklósi ref. „ Budapesti II. ker.érseki kath. reálgimnázium. Magyaróvári kegyesrendi kath.reálgimnázium. Budapesti IV. ker. kegyesrendi kath. gim- Mezőtúri ref. gimnázium. názium. Miskolci ref. reálgimnázium. Budapesti ág. h. ev. gimnázium. Nagykanizsai kegyesrendi kath. reálgim­Budapesti ref. „ názium. Budapesti Ferenc József rabbiképzőintézet Nagykőrösi ref. gimnázium. gimnáziumi tagozata. Nyíregyházi ág. h.'ev. reálgimnázium. Csurgói ref. reálgimnázium. Pápai ref. gimnázium. Debreceni kegyesrendi kath. reálgimnázium. Pápai bencésrendi kath. reálgimnázium. Debreceni ref. gimnázium. Pécsi cisztercitarendi kath. Egri cisztercita-rendi kath. gimnázium. Pécsi püspöki kath. gimnázium. Esztergomi bencés-rendi kath. „ * Sárospataki ref. Esztergomi községi reáliskola. Sátoraljaújhelyi kegyesrendi kath. reálgim­Gyönki ref. reálgimnázium. názium. Győri bencés-rendi kath. gimnázium. Soproni ág. h. ev. reálgimnázium. Gyulai róm. kath. reálgimnázium. Szarvasi ág. h. ev. gimnázium. Hajdúböszörményi ref. gimnázium. Szegedi községi kath. „ Hajdúnánási ref. reálgimnázium. Székesfehérvári cisztercitarendi kath. reál­Hódmezővásárhelyi ref. gimnázium. gimnázium. Kalocsai érseki kath. „ Szombathelyi premontreirendi kath. gim­Karcagi ref. reálgimnázium. názium. Kecskeméti ref. reálgimnázium. Tatai kegyesrendi kath. reálgimnázium. Kecskeméti kegyesrendi kath. gimnázium. Váci kegyesrendi kath. gimnázium. B) Leányközép iskolák. Budapesti Sancta Maria r. k. leánvliceum. Egri érseki kath. leányliceum. Budapesti Szent Margit r. k. „ Debreceni ref. leánygimnázium. Budapesti Sophianum r. kath. leánvgim- Kőszegi ág. h. ev. leányliceum. názium. Miskolci ref. leánvliceum. Budapesti Baár-Madas ref. leánvliceum. Nyíregyházi ág. h. ev. leányliceum. Budapesti Veres Pálné egyesületi leánvgim- Pécsi róm. kath. leánygimnázium, názium. . Székesfehérvári községi leánvliceum.

Next

/
Thumbnails
Contents