Állami költségvetés - 1928-1929
Vallás- és közoktatásügyi miniszterium - INDOKOLÁS A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZTÉRIUM 1928/29. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
176 -21. cím. Nem állami iskolák támogatása. Kiadás. Rendes kiadások. I. rovat. Hozzájárulások az illetményekhez. 1927/28. évre megállapított összeg 1928/29. évre előirányzott összeg 21,393.300 P 26,148.924 „ az 1928/29. évre tehát több . 4,755.624 P-vel. Az 1. rovaton azok az összegek irányoztatnak elő, amelyekkel az állam kincstár a nem állami tanszemélyzet illetményeihez államsegélyként hozzájárul. A nem állami tanszemélyzet az egyenlő elbánás elve alapján ugyanolyan összegű fizetésre jogosult, mint az azonos iskola-típusnál működő s azonos szolgálati idővel bíró állami tanerők. x\ nem állami tanerők fizetéséhez az egyes iskolafenntartók a helyi hozzájárulást fizetik. Az állami alkalmazottak illetményei az 1927. évi 9.000/M. E. számú kormányrendelettel emeltettek s egyben az állami tanszemélyzet státusai a szolgálati idő alapján rendeztettek, minélfogva az ezen kormányrendeletben lefektetett elvek a nem állami tanszemélyzet illetményei tekintetében megfelelően alkalmazandók voltak. Főleg ez a körülmény magyarázza az 1. rovaton jelentkező többleteket. Az I. rovat, 1. alrovaton a nem állami középiskolák tanerőinek illetményeihez állandó állami hozzájárulás irányoztatik elő. 1927/28. évre megállapított összeg 2,492.398 P 1928/29. évre előirányzott összeg 2,908.857 „ az 1928/29. évre tehát több . . 416.459 P-vel. 641 világi és 401 szerzetes rendi középiskolai tanerő, valamint a Magyar Kath. Tanulmányi Alapból fenntartott középiskoláknál 150 tanerő és 26 altiszt és a rabbi gimnáziumnál 4 tanerő és 1 altiszt fizetésének az állami tanerők fizetése összegére való kiegészítése irányoztatik itt elő. Az iskolafenntartók hozzájárulása a Tanulmányi Alapból fenntartott középiskoláknál 25%, a rabbi gimnáziumnál 20%, más, nem állami középiskoláknál: a világi tanerők fizetéséhez átlag 14-16%, a szerzetes tanerők fizetéséhez pedig 50%. A Szent Benedek-Rend és a Cisztercita Rend középiskoláinál működő szerzetes tanerők —e rendek anyagi helyzetére való tekintettel — nem részesülnek fizetéskiegészítő államsegélyben, de erre való elvi jogosultságuknak elismeréséül az említett rendek személyenkint évi 1 aranykorona fizetéskiegészitésben részesülnek.