Állami költségvetés - 1928-1929

Kereskedelemügyi miniszterium - INDOKOLÁS A KERESKEDELEMÜGYI MINISZTÉRIUM 1928/29. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

53 A kereskedelemügyi tárca 1928/29. évi költségvetési előirányzata további haladást jelent abban az irányban, hogy szemben az előző évekkel, ezúttal már fokozottabb mérvben biztosíthattam a tárcám egyes ágazatainál jelentkező fela­datok anyagi eszközeit. Bár az állam pénzügyi helyzetére való tekintettel tárcám költségvetésének összeállításakor ezúttal is mindenben a takarékossági szempont vezérelt, mégis gondoskodhattam egyes újonnan jelentkező oly fel­adatok megvalósítása felől is, mely feladatoknak megoldását a gazdasági téren való fokozatos előhaladásunk teszi elkerülhetetlenné. Az előirányzott kiadások, — tárcámnak 1927/28. évi költségvetésével szemben — 9,128.350 P emelkedést mutatnak, mely többletből a személyi járan­dóságokra 1,017.165 P, a nyugellátásokra 814.670 P, a dologi és egyéb rendes és átmeneti kiadásokra 3,992.115 P és végül beruházásokra 3,304.400 P esik. A személyi járandóságoknak és a nyugellátásoknak a többlete főleg az 1927. év folyamán végrehajtott fizetésrendezésnek, illetve az ellátási dijak általános rendezésének, továbbá a lakáspénzeknek a házbérekkel kapcsolatos emelkedése következtében állott elő. A dologi és egyéb rendes és átmeneti kiadások többletét végered­ményében az a körülmény idézi elő, hogy megoldandó új feladatok szükség­leteiről kellett gondoskodnom. A legnagyobb többletet az okozza, hogy a gépjármüvek után az 1928: VI. t.-c. alapján szedett adó hozadékából 3,000.000 P-t az utaknak gép­jármüvek céljaira való átépítésére irányoztam elő. A gépjármüvek után szedeti adóból ugyanis alapot létesítettem, amelynek jövedelmét teljes egészében az utaknak az egyre nagyobb mértékben fejlődő automobilizmus követelményei­hez alkalmazkodó átépítésére szándékozom felhasználni. Meg kell jegyeznem e helyütt azt is, hogy amennyiben az előirányzott összegnél a hivatkozott tör­vénycikk végrehajtása képen nagyobb összegű adó folyna be. abban az esetben a jelentkező többletet is teljes egészében a jelzett célra fogom felhasználni. Az Országos Ipari és Kereskedelmi Alap javadalmazására ismételten 400.000 P-t irányoztam elő. Már az előző évi költségvetés indokolásában reámutattam azokra a fontos közgazdasági és szociális érdekekre, amelyek a háziipari termelésnek kereske-

Next

/
Thumbnails
Contents