Állami költségvetés - 1926-1927
Vallás- és közoktatásügyi minisztérium - INDOKOLÁS A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZTÉRIUM 1926/27. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
172 illetményei az 1925. évi 7.G00./M. E. számú kormányrendelettel emeltettek s a státusok is rendeztettek, minélfogva az ezen kormányrendeletben lefektetett elvek a nem állami tanszemélyzet illetményei tekintetében megfelelően alkalmazandók voltak. Főleg ez a körülmény magyarázza az 1. rovaton jelentkező többleteket. Az 1. rovat, 1. alrovatán a nem állami középiskolák tanerőinek illetményeihez adandó állami hozzájárulás irányoztatik elő. 1925/26. évre megállapitott összeg 1,885.186 pengő, 1926/27. évre előirányzott összeg 2,480.404 „ az 1926/27. évi tehát több . . 595.218 pengővel. Ezen az alrovaton 633 világi és 401 szerzetesrendi középiskolai tanerő, valamint a Magyar Tanulmányi Alapból fentartott középiskoláknál 176 tanerő és egyéb alkalmazott fizetésének a törvényszerű összegre való kiegészítése, valamint a rabbigimnázium segélye irányoztatott elő. Államsegélyben részesülő középiskolák: A. Fiú középiskolák: Aszódi ág. evang. reálgimnázium. Bajai cisztercita-rendi kath. reálgimnázium. Békéscsabai ág. evang. „ Békési református ^ „ Bonyhádi ág. evang. „ Budapesti I. ker. cisztercita-rendi gimnázium. Budapesti II. ker. érseki kath. reálgimnázium. Budapesti ág. evang. gimnázium. Budapesti református „ Budapesti Ferenc József rabbiképzőIntézet. Csurgói református reálgimnázium. Debreceni kegyestanitórendi kath.reálgimnázium. ^Debreceni református gimnázium. Egri cisztercita-rendi kath. „ Esztergomi katholikus „ Esztergomi községi reáliskola. Gyönki református reálgimnázium. Győri katholikus gimnázium. Gyulai róm. kath. reálgimnázium. Hajdúböszörményi ret. reálgimnázium. Hajdúnánási ref. „ Hódmezővásárhelyi ref. gimnázium. Kalocsai érseki kath. reálgimnázium. Karcagi református „ Kecskeméti református Kecskeméti róm. kath. gimnázium. Keszthelyi premontrei-rendi kath. reálgimnázium. Kiskunfélegyházi községi kath. „ Kiskunhalasi református „ Kisújszállási református „ Kőszegi katholikus „ Kunszentmiklósi reform. „ Magyaróvári kegyestanitórendi ' reálgimnázium. Mezőtúri református „ Miskolci „ „ Nagykanizsai róm. kath. „ Nagykőrösi református gimnázium. Nyíregyházai ág. ev. reálgimnázium. Pápai református gimnázium. Pápai bencés-rendi kath. reálgimnázium. Pécsi cisztercita-rendi r. kath.reálgimnázium. Pécsi „Pius" alapítványi gimnázium. Sárospataki református „ Sátoraljaújhelyi r. kath. reálgimnázium. Soproni ág. ev. „ Szarvasi ág. ev. gimnázium. Szegedi kőzs. kath. gimnázium. Székesfehérvári cistercitarendi reálgimnázium. Szombathelyi premontrei-rendi gimnázium. Tatai kegyestanitórendi reálgimnázium. Váci kegvestanitórendi gimnázium.