Állami költségvetés - 1926-1927
Vallás- és közoktatásügyi minisztérium - INDOKOLÁS A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZTÉRIUM 1926/27. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
169 Az új iskolák felállítása, a mindennapos tankötelesek számának növekedése, a lakáshiány megszűnte, stb. fokozatosan szükségessé, illetve lehetővé teszi, hogy ezek az idegen ágazatokhoz szóló kirendelések, illetve beosztások visszavonassanakEz idő szerint már csak 350 állami tanító teljesít idegen ágazatoknál szolgálatot és pedig : a központban 21, a tan felügyelőségeknél 80, a törvényhatósági népművelési bizottságokban, mint népművelési titkár 18, községi, hitfelekezeti, társulati és kisegitő elemi népiskolákban, az állami vasgyári népiskolákban'és az Uj Iskolában összesen 41, más fokozatú tanintézeteknél (gazdasági ismétlő iskolák, iparostanonc iskolák, polgári iskolák, tanítóképző intézetek, női ipariskola, képzőművészeti főiskola, műegyetem, egyetemi földrajzi intézet) összesen 49, állami gyermekmenhelyeken, illetve hadiárvaházaknál 9, fiatalkorúak bíróságánál 30, Horthy Collegiumnál 1, Gyűjtemény Egyetemnél 1, Országos Testnevelési Tanácsnál 1. méhészetnél 1, külügyminisztériumban 1. kriminálpaedagogiai klinikán és laboratóriumban 2, külügyi társaságnál 1, Magyar Keleti Kultur Központnál 2, társadalmi, humanitárius és szociális intézményeknél (árvaházak és szeretetbázak, Eötvös alap. Szociális Misszió Társulat, Leánykereskedelem Elleni Egyesület, Mansz, Vörös kereszt. Ifjúsági Vörös Kereszt, Tűzhely, Vakokat Gyámolító Egyesület, Katii. Nöegyletek Országos Szövetsége, Kath. Növédö Egylet, Kath. Háziasszonyok, Kath. Gyermekvédő Központ, Kath. Kántorszövetség, Protestáns Patronage, Protestáns Nők Országos Szövetsége, Dalos Szövetség, Cserkész-Szövetség, Keresztény Tanonc-Otthon, Gyermek Otthon, Julián Egylet, Ifjúsági Egyesületek, Magyar Tehetségek Megmentése) 92 Rendkívüli kiadások. Átmeneti kiadások. 1925/26. évre megállapított összeg 78.665 pengő, 1926/27. évre előirányzott összeg 28.000 „ az 1926/27. évi tehát kevesebb . . 50.665 pengővel. Az állami elemi iskolák nagyobb helyreállítási és felszerelési költségeire több éven át rendkívüli hitel is állott rendelkezésemre. Ezeket a hiteleket most a takarékosság legmesszebbmenő figyelembevételével leszállítottam. Beruházások. 1925/26. évre megállapított összeg 150.800 pengő, 1926/27. évre előirányzott összeg 80.000 az 1926/27. évi tehát kevesebb . 7 70.800 pengővel" Az előirányzott hitel az előző költségvetési év terhére megkezdett több kisebb állami népiskolai építkezés költségeire szükséges. Bevétel. Rendes bevételek. 1925/26. évre megállapított összeg 477.360 pengő, 1926/27. évre előirányzott összeg 477.360 „ Vll. 22