Állami költségvetés - 1926-1927

Vallás- és közoktatásügyi minisztérium - INDOKOLÁS A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISZTÉRIUM 1926/27. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

f 155 A jelen előirányzatban még nem vettem számításba a fejlődő iskolák új osztályait és a nyitandó új párhuzamos osztályok taneröszükségletét. A tanár­hiányt nagyobb számú óraadók alkalmazásával egyensúlyoztam. Jelen cím keretében a polgári iskolákon kivül még az Amizoni Károly által alapított Országos Magyar Nőnevelő Intézet, a balatonarácsi állami Erzsébet Szeretetház és az orosházai és békéscsabai állami fiúiskolákkal kapcsolatos kísérleti felső mezőgazdasági iskolák szükségleteiről kell gondoskodnom. * X I. rovat. Személyi járandóságok. 1925/26. évre megállapított összeg 3,359.936 pengő, 1926/27. évre előirányzott összeg 4,080.060 „ az 1926/27. évi tehát több . . . 720.124 pengővel. Az I. rovat 1. alrovatán a 7.000/1925. M. E. számú rendeletben megállapított létszámkeretek alapján szükségelt illetményeket irányoztam elő, ami, tekintettel arra, hogy az állami polgári iskolai tanszemélyzet státusrende­zése B. csoportba való besorolást csak csekély mértékben vont maga után, a többi státusokhoz viszonyítva nagyobb kiadási többletet eredményez. Az 1. rovat 2. alrovatán mutatkozó többlet egyfelől a 8 önálló hitoktató illetményeinek megfelelő emelkedése, továbbá 400 óraadó hitoktató óradíjainak mérsékelt felemelése, az ideiglenesen alkalmazott (80) fütőszolga napszám­béreinek kismértékű emelése folytán, továbbá az osztályokszaporodásával nagyobb számban alkalmazott óraadók (120) óradíjának emelkedésével állott elő. 2. és 3. rovat. Dologi és egyéb rendes kiadások. 1925/26. évre megállapított összeg 158.630 pengő, 1926/27. évre előirányzott összeg 164.260 „ az 1926/27. évi tehát több . . . 5.630 pengővel. A 2. rovaton felvett összegeket, bár az iskolák felszerelése hiányos és jelentékeny kiegészítésre szorul, a legnagyobb takarékosság szem előtt tartásával mérsékelten irányoztam elő, mégis az utazási és átköltözködési költ­ségeket a tényleges szükséglethez képest, az elhelyezési költségeket pedig a ház­bérek emelkedése miatt emelnem kellett. A 3. rovaton a múlt évi hitellel szemben azért kellett nagyobb összeget felvennem, mert 2 internátussal egybekötött iskola növendékei élelmezésének javítását szükségesnek és elkerülhetetlennek láttam. Az állami polgári iskolai tanszemélyzet tagjaiból, az elmúlt 1924/25. költségvetési évben még 83, a jelen költségvetési előirányzat összeállításakor már csak 23-an teljesítettek másutt (nem polgári iskolákban) szolgálatot. És pedig : a központban 1, tanfelügyelőségnél és szabadoktatási bizottságoknál 5, állami tanítóképző intézetben 5, állami felső kereskedelmi iskoláknál 2, a fiatalkorúak 20*

Next

/
Thumbnails
Contents