Állami költségvetés - 1924-1925
Földmivelésügyi minisztérium - INDOKOLAS A FÖLDMIVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM 1924/25. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
120 támogatást kívánok nyújtani — pénzügyi okokból ugyan egyelőre csak egynéhány — mintatrágyatelep létesítéséhez. Ennek költségei is itt vétettek fel. Ezt az alrovatot terhelik továbbá a mezőgazdasági termelés körébe vágó szakmunkák kiadásának támogatására nyújtandó segélyek is s ezeken kivül még a tárcám fennhatósága alatt álló Országos Mezőgazdasági Üzemi Intézet államsegélye és a Burgonyatermelési Hivatal ügyviteli költsége. Az Országos Mezőgazdasági Üzemi Intézetet az 1920. év folyamán szervezte meg tárcám az Országos Magyar Gazdasági Egyesülettel karöltve. Ennek a rég nélkülözött gazdasági intézménynek az egyes magángazdaságok részére való üzemi tanácsadásokon és véleményezéseken kivül egyik legfőbb feladata, hogy a vidékenként legmegfelelőbb termelési rendszerek megállapítása és meghonosítása utján mezőgazdaságunknak a belterjesség felé való fejlődését előmozdítsa. A Burgonyatermelési Hivatal a burgonyatermelésnek fejlesztésére szerveztetett, aminek a mi viszonyaink között fokozott jelentőséget ad az a körülmény, hogy nálunk a burgonya általában véve degenerálódott és erre folytonosan erős hajlandóságot mutat. A hivatal legfőbb feladatait képezik: a hazai vetőgumó termelés előmozdítása, a vetőgumószükségletnek biztosítása, a vetőgumó készlet elosztása, továbbá a hivatalhoz tartozó gödöllői kísérleti telepen különböző burgonyafajták tenyészkiválasztása és keresztezése, a megfelelő fajtáknak elszaporitása abból a célból, hogy a szükséglet belföldön legyen fedezhető; meghonosítása a modern művelési eljárásoknak és eszközöknek (igy pl. permetező öntözés, gépmüvelés, stb.), a burgonyabetegségek és az ellenük való védekezés módjainak tanulmányozása és azonkívül a burgonyatermelés javítását és fokozását célzó egyéb ügyek, amelyek közül különösen a vetőburgonya állami elismerése körüli munkálatok vezetését kell kiemelnem. A 6. alrovaton a már említett és a Burgonyatermelési Hivatal fentebb ismertetett céljait és feladatait szolgáló gödöllői „Burgonya termelési telep ügyviteli és gazdálkodási költségei"-re szükséges hitelt állítottam be. Ez a folyó kezelési évben 5.916 aranykoronával haladja meg az előző évi előirányzatot, aminek oka az, hogy a telep területe elentékenyen megnagyobbodott és az elmúlt költségvetési évi hitelkeret a megnagyobbodott üzem és belterjesebb gazdálkodás céljaira elégtelen. Meg kell jegyeznem azonban, hogy — mint az alábbi idevonatkozó bevételi tételből is kitűnik — ez a kiadási többlet a telep bevételének megfelelő növekedése által ellensúlyoztatik. Végül a 7. alrovaton: „Közérdekű vadászati ügyek támogatására" vettem fel egy egészen szűken megállapított hitelösszeget, amely a vadászati ügyek központi kormányzati intézésénél figyelmen kivül nem hagyható és országos érdekeket szolgáló feladatok ellátására szükségeltetik. Nevezetesen feltétlenül szükséges a helyes áttekinthetés céljából a napi szakirodalom figyelemmel való kisérése s e végből két magyar és egy külföldi (német) szaklap járatása; továbbá a vadvédelmet szolgáló kézi tankönyvnek („A Vadőr") legalább az állami vadvédelmet ellátó személyzet részére való biztosítása és az ezt az érdeket szolgáló más irodalmi müvek meg-