Állami költségvetés - 1923-1924
Igazságügyi miniszterium - INDOKOLÁS A M. KIR. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 1923/24. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
"42 A költségvetésben feltüntetett tiszteletdíjas alkalmazottakon felül ezen alrovat terhére részesülnek ^tiszteletdíjban olyanok is, akik itt dijazott szolgálatukat más élethivatás mellett mellékfoglalkozásként látják el. A rendkivüli óradijakat és a kiküldetési költségeket pedig az idevonatkozó kormányrendeletek és a vasúti tarifa felemeléséhez képest kellett előirányoznom. Itt irányzóm elő a nevelő-otthonok központi felügyeletével járó utazási költségeket és rendkivüli munkadijakat, továbbá a paedagógiai szakfelügyelet költségeit is, mely költségeket a változó gazdasági helyzetnek megfelelően vettem fel. 3. alrovat. Jutalmak és segélyek. A jutalmak és segélyekre felvett költségtöbbletet a viszonyok változása indokolja. 2. rovat. Dologi kiadások. Az állami nevelő-otthonok dologi kiadásainak költségét jelen rovat 1.—4. alrovatai alatt a jelenlegi gazdasági és árviszonyoknak megfelelő összegben irányoztam elő. Ezúttal külön alrovat (4.) alatt vettem fel a nevelő otthonokban elhelyezett fiatalkorúak tartási költségére előirányzott hitelösszeget, mert a költségvetés 4. és 5. ciménél a.rabtartási költségek ugyancsak külön alrovat alatt vannak felvéve. 3. rovat. Szabadultak és kihelyezett nevelőotthoni növendékek segélyezésére, valamint az elhelyezéssel és ellenőrzéssel járó költségekre. Ennek a rovatnak az összegét a változó gazdasági helyzetnek megfelelően irányoztam elő. 4. rovat. A magánintézetekben birói határozat alapján javitó nevelésben* részesülő fiatalkorúak tartásdijaira, fogházmissziós és egyéb költségekre. Ennek a rovatnak az összege hasonlóképen a változó gazdasági helyzetnek megfelelően irányoztatott elő. A hatóság elé került fiatalkorúak munkaközvetitésére fennálló intézmény kiadásait, melyek eddig ezen hitel keretében irányoztattak elő, itt megszüntettem és azokat az állami intézetek költségei között irányoztam elő. A munkaközvetítő ugyanis az átmeneti fiuotthon munkájával szoros kapcsolatban áll, minthogy pedig a Katholikus Patronage Eg3 Tesiilet, budapesti átmeneti fiuotthona az 192 2/23. évi költségvetési előirányzatban már áliamosittatott, indokoltnak mutatkozott, hogy a munkaközvetítő a fiuotthonba teljesen beolvasztassék. Rendkivüli kiadások. Átmeneti kiadások. XV. fejezet, 4. cim. 1922/23. évre megállapittatott . . 4,000.000 K, 19123/24. évre előirányoztatik .......... 40 000.000 „ 1923/24. évre tehát több . 7.36,000.000 K-val. Az ipari cikkek árának nagymérvű emelkedése folytán és az üzemek zavartalan menetének biztosítása céljából az állami nevelő otthonok ipari és gazdasági