Állami költségvetés - 1923-1924

Igazságügyi miniszterium - INDOKOLÁS A M. KIR. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 1923/24. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

"31 első részletét már az elmúlt költségvetési év előirányzatába is felvettem, ámde az épitést a közbevetett és mindeddig be nem fejezhetett tárgyalások miatt, amelyek egyebek között a fogház kibővítésére is vonatkoznak, mindeddig meg nem kezdhettem. „ Ad 2. Az újonnan épült pestvidéki törvénykezési épület és fogház felül­vizsgálata még nem nyert teljes befejezést. Az előirányzott összegre a vállalkozók javára a felülvizsgálat során még megállapítandó végjárandóságok kifizetése végett lesz szükségem. Ad 3. A békéscsabai járásbirósági épület és fogház építésének szükséges­ségét már az 1922/23. évi költségvetési előirányzatban kifejtettem, ámde az idő­közben beállott rendkívüli áremelkedések miatt az előirányzott összhitel kellő fede­zetet nem nyújtván, az építkezést mindeddig meg nem kezdethettem. Ad 4. A Csornán építeni szándékolt járásbirósági épület és fogház részére szükséges telekre vonatkozó adásvételi szerződés mindeddig végleg nem volt meg­köthető s ezért kellett a vételárat újból előirányoznom. Ad 5. A gyönki járásbirósági épület építését megkezdettem s az előrelát­hatóan az 1923/24. költségvetési évben befejezést is nyer. A tervezett fogház építését a költségek apasztása végett elejtettem. Ad 6. A hajdúböszörményi járásbíróság és a fogház a vármegye tulajdonában lévő régi hajdukerületi székházban van ezidőszerint és pedig részben ingyenesen, részben bérért elhelyezve. Ez az elhelyezés immár tarthatatlan, mert a helyiségek szűkek, nedvesek, sötétek és szétszórtan fekszenek, ami hátrányosan befolyásolja a rendes ügymenetet. De ezektől eltekintve az épületnek állaga is immár oly elavult hogy emiatt sem lehet egy megfelelő uj épület építését tovább halasztani. Indokolja ezeken felül az építkezés mielőbbi megkezdésének szükségét az is, hogy a vármegye közönsége» az ingatlant a városnak eladta és hogy a vevő azt mielőbb korlátlan birtokába vehesse, a vármegye kötelezte magát a vételár egyrészét az államkincs­tárnak épitési járulék cimén átengedni. Ezt a hozzájárulást rendkívüli bevétel cimén egyidejűleg előirányoztam. Ad 7. Ugyanazon okokból, mint Békéscsabán, mindeddig a hajdúszoboszlói járásbirósági épület építését sem kezdhettem meg. A költségek apasztása végett egy uj fogház építését itt is mellőzni fogom. Ad 8. A hatvani járásbirósági épükt és fogház építése folyik s az még ebben a költségvetési évben befejeztetik. Az előirányzott összegből fogom a még felmerülő költségeket fedezni. . Ad 9. Az orosházi járásbíróság elhelyezésére szolgáló épület düledező s oly mértékben van átnedvesedve, hogy még nagy költséggel járó munkákkal sem volna gyökeresen helyreállítható. Ez okból ott egy uj járásbirósági épület építése elkerül­hetetlenül szükséges. Az uj épületet a régi épület telkén szándékozom építeni. Uj fogház építésére ezen a helyen szükség nincs, mert a fogház a kívánalmaknak egyelőre megfelel. Ad 10. A Siklóson tervezett uj járásbirósági épület és fogház élőmunkái

Next

/
Thumbnails
Contents