Állami költségvetés - 1921-1922

Vallás- és közoktatásügyi minisztérium - INDOKOLÁS A VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI M, KIR. MINISZTÉRIUM 1921/22, ÉYI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

173 I. A József-műegyetem 1909. évben épült, lágymányosi uj telepe 9 épü­letből áll. Tanszékeinek száma '44, adjunktusainak és tanársegédeinek 100. Tan­termeinek száma 24, rajztermeinek 26, szertárainak 35, szemináriumainak 2, házi és tanszéki műhelyeinek 19. A műegyetem eredetileg 1.800 hallgató befogadására épült, az 1920/21. tanévben azonban a hallgatóság száma a 4.000-et meghaladta. A műegyetem alábbi, részben uj, részben igen kiterjedt teendői mellett kevés segéderővel rendelkező tanszékei mellé segédszemélyzetről kellett gondoskodnom. A II. hidépitéstani tanszék mellé egy X. fizetési osztályú tanársegédi, a mezőgazdasági géptani és a gépszerkezettani tanszékek mellé egy-egy VIIl. fizetési osztályú adjunktusi állást irányoztam elő. A műegyetemi quaestura hosszú szolgálattal biró ellenőrének állását a IX. fizetési osztályból a VIII. fizetési osztályba, egy beosztott középiskolai tanár állását hosszú és érdemes szolgálatára való tekintettel a VI. fizetési osztályból az V. fize­tési osztályba beosztott középiskolai igazgatói állássá szerveztem át. A nem rendszeres illetményeknél mint többlet jelentkezik a különböző tárgyak előadására meghívott szakféríiak díjazására előirányzott összegnek 41.600 K-val való felemelése, amire az említett, szakelőadók tiszteletdijainak méltányos rendezése végett volt szükség. A műegyetem hallgatóinak létszáma az utolsó évek alatt rendkívüli mér­tékben megszaporodván, a jelenlegi segéderői létszám a hallgatóság gyakorlatainak • vezetésére nem volt elégséges és szükségesnek mutatkozott évente bizonyos számú kisegítő tanársegéd alkalmazása. Ezek díjazására 200.000 K-t irányoztam elő. Gondoskodnom kellett a képzőművészetek története előadójának tisztelet­dijáról is, amely célra 5.000 K-t vettem fel. Az idegen nyelvek tanítóinak tiszteletdija még mindig a 10 —15 év előtt megállapított, összegekkel lévén előirányozva, 3.500 K többköltséggel azoknak az eddigi összegek duplájára való felemeléséről gondoskodtam. A helyettesítési dijak felemelése szükségessé tette, hogy e célra 20.000 K-va több irányoztassék elő. A dologi kiadásoknál mutatkozó többletből 43.500 K esik az elméleti és gyakorlati oktatás szükségleteire. A közgazdaság szakosztály költségeire, ami eddig az átmeneti kiadások között volt előirányozva, a fenti cimen 40.000 K-t, az újonnan szervezett II. hidépitéstani tanszék számára átalányul 3.500 K-t irá­nyoztam elő. A dologi kiadásoknál mutatkozó többi többlet az anyagáraknál mutatkozó áremelkedések következtében állott elő.

Next

/
Thumbnails
Contents