Állami költségvetés 1917-1918

Jelentés az 1917/18. évre szóló állami költségvetési előirányzat tárgyában. Az alkotmányos tárgyalás végett egyidejűleg előterjesztett 1917/18. évi állami költségvetési előirányzat még az 1917. év tavaszán az akkori kormány által állíttatott egybe. Az emiitett előirányzat a normális viszonyok számára készült és igy abban a szükségletek alakulásának a háboru-okozta átmeneti változásai figyelmen kivül hagyattak. Néhány tételtől eltekintve, nem jutottak továbbá kifejezésre ebben az előirányzatban ama feladatokból és teendőkből folyó intéz­kedéseknek a költségei sem. amely feladatok és teendők a háború utáni reorganízáczió szükségleteként jelentkeznek. Az előirányzatnak ugyanis lényegileg csak az volt a czélja, hogy három esztendőnek egyformán az 1914/15. évi költségvetésre alapított gazdálkodása után az 1917/18. évben immár meg­felelőbb uj számadási alapot teremtsen a normális kezelés számára és hogy bemutassa, hogy melyek az állami gazdálkodásnak azok a meglevő alapjai, amelyekre a háború utáni államháztartásunk épületéi majd felemelni kell. Ez az előirányzat tehát — amint arra a költségvetés sonimázatának bevezető része reá mutat nem bírálható el abból a szempontból, mintha az a kormányzat irányát s a jövőre szóló terveinek a programmját kívánta volna kifejezésre juttatni. A jelzett körülményre való figyelemmel egészében elfogadta s illetve* fnagáévá lette a szóbanforgó költségvetési előirányzatot a jelenlegi kormány is. — Tekintettel azonban arra, hogy a költségvetés összeállítása óta a szükségletek alakulásában több jelentékeny változás állott elő: a szóbanfórgó elő­irányzatot ki kell egészíteni az időközben az államra hárult s illetve elhatározott uj kiadásokkal, vala­mint azokkal az uj bevételekkel, amelyek — a háború alatt életbelépett uj egyenes adók bevételi előirányzatának az időközben ismeretessé vált kivetési adatok szerint indokolt fölemelése mellett a költségvetési mérleg egyen súlyának a biztosítására még megállapitandók lesznek. Megjegyzem, hogy az előirányzatnak az alább előadandók szerinti kiegészítése és módosítása nem változtatja meg a költségvetésnek eredeti jellegét. A javasolt módosítások nagy részéi ugyanis olyan körülmények indokolják, amely körülmények az előirányzat egybeállítására nézve annak idején felállított if-ányelvek szerint is figyelembe lettek volna veendők a szükségletek előirányzásánál, ha t. i. azok már akkor jelentkeztek volna. A bevételek megállapítását illetőleg pedig a költségvetés össze­állításánál is követett abból a szempontból indultam ki. hogy az államháztartás állandó jellegű megterheltetését képező uj kiadásoknak s nevezetesen a hadikölesönök növekvő kamatszükségletének a fedezete mindenesetre biztosittassék. A jelen előterjesztés utján gondoskodni kívánok tehát arról, hogy az 1917/18. évi előirányzat egybeállítása óta kibocsátott uj államadóssági czimletek kainat­szükséglete, valamint az e szükségletre a bévételek megfelelő fokozása által előteremtendő fedezet a költségvetésbe pótlólag felvétessék. Felveendők továbbá az előirányzatba az időközben megalkotott törvények végrehajtásával kapcsolatos költségek is; — és előirányozni kívánom azokat a kiadásokat is, amelyek a jeleidegi kormány által már előkészített egyes uj actiók czéljaira igényeltet­nek s amelyek megállapításához már a tárgy jelentőségénél fogva is szükségesnek tartom a törvény­hozás előzetes jóváhagyását kikérni.

Next

/
Thumbnails
Contents