Állami költségvetés 1917-1918

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁS-ÜGYI MINISTERIUM 1917/18. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

83 az iskolafenntartói dij fejében fizetendő 480 K dologi természetű kiadást viszont a személyi kiadásoktól a dologiakhoz vittem át. Tiszta látszólagos többlet tehát 299.520 K. A 299.520 Kn felül mutatkozó 40.166 K azonban már valódi többlet, amely a következőleg alakult: a) 37.005 K esik a már alkalmazásban levő önálló gazdasági népiskolai szaktanítók és szaktanitónőknek az 1913. évi XLI. t.-cz. alapján a növekedő szolgálati idő következtében járó fizetésemelkedé­sére, b) 3.600 K az ugyanezen t.-cz. 11. §-a szerint esedékes igazgatói pót­lékokra, c) 2.000 K az 1912. évi XXXY. t.-cz. alapján igényelhető családi pót­lékokra. a tapasztalati eredmények által igazolt szükséglethez képest. Uj tétel a 10 uj szaktanítói állás szervezésére beállított 20.240 K. Mindezen többlet együttvéve 62.845 Knak felel meg. Levonva azonban ebből a lakpénzeknek a tényleges állapot szerinti 10.967 K csökkenését, továbbá az 1917. évi szeptember hó 1-től szervezett 10 uj szaktanítói állás illetményeinek most még elő nem irányzott kéthavi részére eső 3.373 Kt, valamint az időközi megtakarításra számba vett 8.339 Kt, összesen tehát 22.679 Kt, a személyi járandóságok tényleges többlete a bevezetőleg jelzett 40.166 Kra száll alá. A legalacsonyabb illetményekkel rendszeresített 10 uj szaktanítói állás költségéből fizetésekre 14.000 K, lakpénzekre pedig 6.240 K esik. Ezen állások felvételét a gazdasági ismeretek emelésére irányuló fontos szempontból a, községekkel, önálló mezőgazdasági népiskolák szervezése iránt folytatott és előrehaladott stádiumban levő tárgyalások teszik szükségessé. Mint eltérést megemlítem még. bár a személyi járandóságok összege ezáltal változást nem szenved, hogy 1.200 K igazgatói pótlékot, mely eddigelé a személyi járandóságok alatt, a dijak között szerepelt, a dijaknál megszün­tettem és rendeltetésének megfelelően, ugyancsak személyi járandóságként, a pótlékok között irányoztam elő. A dologi kiadásoknál mutatkozó 299.520 K látszólagos csökkenésre nézve tisztelettel utalok a személyi járandóságok látszólagos többleténél részletezett indokokra. Az eddigi 2. rovat megszüntetése folytán, továbbá a szorosabban össze­tartozó dologi kiadásoknak czélszerüségi szempontból egy rovat alatt "való csoportosítása érdekében, a rovatok eddigi számozását, meg kellett változtatnom. A czim elnevezését, megkülönböztetésül az ipari ós kereskedelmi gazda­sági irányú iskoláktól, „Mezőgazdasági népiskolák"-ban állapítom meg. Meg­jegyzem, hogy a jelen czim fedezete keretében kívánok gondoskodni az ezen czimnél előálló adminisztráczionális munkáknak szükség szerint, rendkívüli időben leendő feldolgoztatása költségeiről is. Bejelentem végül, hogy a dologi kiadások 2. rovatának 1., 3. és 4. alrovata alatt előirányzott hitelek, úgyszintén a 3. rovat alatt előirányzott hitel sajátos rendeltetésénél fogva, azoknak még egyévi igénybe vehetósére kérek felhatalmazást. ii*

Next

/
Thumbnails
Contents