Állami költségvetés 1917-1918
Részletezés - INDOKOLÁS
no. 2. alrovat változatlan. 3. alrovat. Epiiletfen tartási költsétek. 1914/15. évre megszavaztatott 1.000 K, 1917/18. évre előirányoztatik 2.000 „ az 1917/18. évre tehát több . . ~ _1.000~KvaT Az 1914/15. évre ezen az alrovaton hozzávetőlegesen 1.000 K vagyis 2.500 Kval kevesebb hitel irányoztatott elő, mint megszavaztatott az 1913. évre, m<rt uj épületről lévén szó, feltehető volt, hogy az első időben számottevő javitási, illetve fentartási szükséglet felmerülni nem fog. Az épület elkészülte óta azonban immár harmadfélév telt el és a kömives stb. munkákra nézve megállapított jótállási határidő máilejárt, amihez képest minden szükségessé váló javitás most már a kincstárt terheli; ezenkívül a jelen alrovat alatt elgzámolandók a kéményseprési dijak, az épületen levő tetőbádogos munkák fentartási dija és az a költség is, amelyet az ügyirat- és személyfelvonónak, nemkülönben a központi fűtés-, viz- és gázvezetéki, valamint csatornaberendezések állandó műszaki felügyelete és időnkinti megvizsgálása okoz. Takarékos gazdálkodás mellett, azt hiszem, az egészben véve kért 2.000 K elegendő lesz. A „Dologi kiadások" rovatnak 1. „Hivatali, irodai és házi szükségletek", valamint 3. „Épületfentartási költségek" alrovatai alatt előirányzott hitelekre nézve a két évi felhasználási idő az 1915. évi XII. törvényczikk 6. §-ában foglalt felhatalmazás alapján már az 1914 15. évi költségvetést illetően megállapittatott és a szóban forgó hiteleknek ezt a jellegét az 1915. évi XXI. t.-cz. 3. §-a fentartotta az 1915/16., az 1916. évi XL. t.-cz. 3. §-a pedig fentartotta az 1916/17. költségvetési évet illetőleg is. Hivatkozással az 1915. évi XII. törvényczikk 2. §-ának harmadik bekezdésében foglalt azon rendelkezésre, mely szerint a két év alatt leendő felhasználás czéljáhól előirányzott hitelek az évi részletes költségvetési előirányzatokat kisérő indokolásban előzetesen tételenkint megjelölendők s a kivánt ilyértelmii felhatalmazás ugyanott kikérendő, van szerencsém kérni, hogy a fentebb említett 1. és 3. alrovat alatt az 1917/18. költségvetési évre előirányzott 45.000 és 2.000 K hitelekre s illetve az itt majdan esetleg jelentkező hitelmaradványokra nézve a két évi felhasználás jogát megállapitani méltóztassék. Nyugdíjak. VI. fejezet, 2. czim. 1914/15. évre megszavaztatott 149.600 K, 1917/18. évre előirányoztatik . 149.600 „ l-t az 1916/17. évre tehát ugyanannyi. Rendkívüli kiadások. Átmeneti kiadások. 1914/15. éyre megszavaztatott 20.000 K, 1917/18. évre előirányoztatik — B az 1917/18. évre tehát kevesebb . . 20.00(7"Kval, mert a legfőbb állami számvevőszék uj hajlékát 1914. évi október hó elején már teljesen elfoglalta s igy a/, átköltözködési költségekre az 1914/15. évre előirányzott 20.000 Kra már nincs szükség. Beruházások. 1914/15. évre megszavaztatatott 100.000 K. 1917/18. évre előirányoztatik • — „ az 1917/18. évre tehát kevesebb . . ÍÖÖ.000 Kval, mert a költségvetési s illetve felhatalmazási törvényekkel eddig rendelkezésre bocsátott és hitelátvitel utján folytatólag is felhasználható hitel a "szükséglet fedezésére remélhetően elegendő lesz.