Állami költségvetés 1917-1918
Földmivelésügyi ministerium - INDOKOLÁS M. KIR. FÖLDMIVELESÜGYI MINISTERIUM 1917/18. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
1. a Rendes kiadások, XX. fejezet, 2. czim 1—4. rovatai között, tekintettel az állami erdők gazdiisági kezelésének sajátosságára, ahol az üzemi kiadásoknál és azzal szorosan összefüggően a többi tendes kiadásoknál is jobbára előfordulni szokott, előre nem látott esélyek, mint aminők árvizek, széltörések, rovarkárok stb. folytán az előirányzat az egyes rovatokat illetőleg teljes pontossággal meg nem állapitható és amint azt a tapasztalatok bizonyitják, be sem tarthatók; 2. a Rendes kiadások, XX. fejezet, 5. czim 1—4. rovatai között, tekintettel arra, hogy a szakiskolák részben már elláttattak, részben pedig a közel jövőben fokozatosan elláttatni fognak nagyobb kiterjedésű tanulmányi erdőkkel, amelyekben a gyakorlati szakoktatás szempontjából a legbelterjesebb házi kezelés folyik és ezekben a tanulmányi erdőkben a házilagos kezelés sajátossága miatt ugy az üzemi kiadásoknál, mint az ezekkel szorosan összefüggő többi rendes kiadásoknál is jobbára előfordulni szokott, előre nem látható esélyek folytán az előirányzat az egyes rovatokat illetőleg teljes pontossággal meg nem állapitható; 3. Rendes kiadások, XX. fejezet, 6. czim 1. és 2. rovata között, tekintettel arra, hogy a kiadások, illetve az egyes kiadási tételek mérvét illetőleg eléggé biztos tapasztalati adatok még nem állanak rendelkezésre; 4. a Rendes kiadások, XX. fejezet, 8. czim 1—4. rovatai között, tekintettel arra, hogy a gazdaságok kiadásainak mikénti alakulására az időjárási viszonyokon kivűl számos oly tényező, mint pl. munkabérek, termény- és állatárak stb. vannak befolyással, amelyek mikénti alakulása előzetesen pontosan meg nem állapitható s igy a költségvetési előirányzat készítésekor ezen tényezőknek kihatása pontosan nem is mérlegelhető; 5. a Rendes kiadások, XX. fejezet, 10. czim 1. ós 2. rovata között, tekintettel arra, hogy az állati betegségeknek és járványoknak nagyobb mértékben való föllépése esetén oly személyi ós dologi kiadások merülnek fel, amelyeknek mérvét előre pontosan megállapítani lehetetlen; 6. a Rendes kiadások, XX. fejezet, 32. czim 1. és 2. rovata között, tekintettel arra, hogy az itt előirányzott kiadások egy jó része tapasztalati adatok hiányában csak átalányösszegben volt fölvehető; 7. az Átmeneti kiadások, X. fejezet, 17. czim 1. és 2. rovata között, tekintettel a régi telepes községek hátralékos tartozásainak leszámolása és terheinek megkönnyítése iránt folyamatba tett munkálatokhoz fűződő fontos közgazdasági szempontokra, a hitel átruházását engedélyezni méltóztassék; önként értetvén, hogy ezek az átruházási jogok a „Családi pótlékok" alrovatok hiteleire az 1912. évi XXXV. t.-cz. 19. §-a értelmében nem terjednek ki. Felhatalmazást kérek továbbá az 1915. évi XII. t.-cz. 2. §-a értelmében arra, hogy a „rendes" és az „átmeneti" kiadásoknál előirányzott s a csatolt kimutatásban tételenként megjelölt hiteleket a hivatkozott törvény és annak végrehajtása iránt kiadott utasítás korlátain belül az 1918/19. év végéig felhasználhassam.