Állami költségvetés - 1914-1915
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1914/15. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
91 E kiadási többlet az 1915. év tavaszán tartandó kerületi ifj. tornaversenyeket térbéli. Minden harmadik évben az ország négy különböző helyén, mint megjelölt központokban, ker. ifjúsági tornaveisenyek tartatnak, melyeken a hazai középiskolák s részben a polgári és kereskedelmi iskolák ifjúsága részt szokott venni. Ilyen versenyek tartása az 1915. évre esik, s igy hogy ezen tetemes költséggel járó versenyek megtarthatók legyenek, az 1913. költségvetés, testi nevelés 2. rovatban tornaversenyek rendezésére fölvett 10.000 K összeget 35.000 Kval emeltem. Balatonfüredi „Erzsébet" szeretetház. Rendes kiadások. XXI. fejezet, 27. czim. 1913. évre inegszavaztatott 48.266 K, 1914/15. évre elöirányoztatik 55.092 „ tehát több . . 6.826 Kval. /. rovat. A személyi járandóságoknál 700 Kval emelkednek az igazgató illetményei, állásának a IX. fizetési osztályból a VIII. fizetési osztályba átszervezése következtében. Miként az 1913. évi állami költségvetés indokolása is jelezte (Rendes kiadások XXI. fej. 26. czim) a balatonfüredi „Erzsébet" szeretetluiz igazgatójára nézve ugyanazon szabályok érvényesek, mint az állam polgári iskolák igazgatóira. Minthogy pedig a IX. fizetési osztályban ugyanannyi szolgálati idővel biró állami polgári iskolai tanerők már elérték a VII1. fizetési osztályt, gondoskodnom kellett arról, hogy az emiitett igazgató is előléptethető legyen a magasabb fizetési osztályba. 1.000 K többlet mutatkozik egy szegödmenyes szolga alkalmazásának megszüntetése mellett az intézel kertgazdasága érdekében egy rendes kerti szolgai állás rendszeresítése folytán, A kerli szolga részére 600 K fizetést. 100 K ruhapénzt és 300 K családi pótlékot állapítottam meg. 150 Kt irányoztam elő a személyi pótlékoknál, az 1904. évi I. és az 1906. évi IX. t.-cz. alapján az 1914/15. költségvetési évre esedékes többlet gyanánt. E kiadásokkal szemben 24 K apadás van az országos tanitói nyugdij alapba fizetendő járulékoknál, mert az igazgatóra mint polgári iskolai tanerőre eső fentartói dij az 1912- évi LXV. t.-cz. alapján megszűnik. 2. rovat. A dologi kiadások 5.000 Kval növekednek a bruttó rendszernek ezen intézet költségvetésében történt teljes keresztülvitele és a szükségleteknek a tényleges viszonyok szerint megállapítása következtében. Ennek alapján élelmezésre és háztartásra 2.500 Kval, ruházatra 500 Kval, fűtésre és