Állami költségvetés - 1914-1915

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1914/15. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

74 Ezen uj állások szervezésének az a czélja. hogy teljesen szegény magyar községekben a gyermekvédelem és gyermeknevelés ezen intézményei fejlesztessenek és nemzetiségi vidéken az iskolák eredményes munkássága biztosíttassék. A helyi pótlékoknál mutatkozó többlet a Fiúméban rendszeresítendő 5-ik óvónői állás után vétetett fel. A helyettesítési és tiszteletdijak czéljaira szolgáló többlet telvételét az állami óvónők létszámának emelkedése leszi szükségessé. A dajkatartási átalányok javadalmának emelkedését részben az 1913. évi költségvetés folyoniányakép szervezett 100 uj óvónői állás, részben pediy az indokolja, hogy a cselédbérek folytonos emelkedésére való tekintettel az állami óvónők dajkatartási átalányát legalább is 300 koronában szándékozom megállapítani. A nem állami óvónők illetményeinek rendezéséről szóló 1913. évi XI,. t.-cz. végrehajtására 420.000 Kt, az újonnan szervezendő nem állami óvodák óvónőinek fizetéskiegészitésére pedig 30.000 Kt irányoztam elő. B. Dologi kiadások. 1913. évre megszavaztatott 350.000 K. 1914/15. évre előirányoztatik 420.000 „ több . . 70.000 Kval. A dologi kiadásoknál előálló többletet ugy az 1913. évben szervezeti 100 óvoda dologi kiadásainak egész évi összege, továbbá az 1914/15. évben szervezendő 100 uj óvoda dologi szükségletei idézték elő, valamint az a körül­mény, hogy a bérhelyiségben elhelyezett óvodáknál a lejárt bérletek rendszerint csak az eddiginél magasabb bérösszegek mellett ujithatók meg. Jelen czim költségvetési fedezete keretében elosztva kívánok gondos­kodni egyúttal az ezen czim természeténél fogva előálló adminisztrácziónális munkatorlódás elhárításáról, illetve e munkáknak rendkívüli időben leendő fel dolgoz tatása költségeiről és az ezzel kapcsolatban netalán felmerülő dologi kiadásokról is. Uj óvodák felállítása. 1913. évre megszavaztatott 195.000 K. 1914/15. évre előirányoztatott — „ kevesebb . . 195.000 Kval. Ezen rovat, minthogy az ill felveendő összetf a személyi járandóságok­nál, illetőleg a dologi kiadásoknál már beállittatott, az 1914/15. évben megszűnik.

Next

/
Thumbnails
Contents