Állami költségvetés - 1914-1915

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1914/15. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

60 Az eperjesi kir. kath. főgimnáziumi épület kibővítésére a magyar tanul­mányi alap részére már 1912-ben megszavaztatott 200.000 K. internátusi épü­let czéljaira pedig 200.000 K, összesen 400.000 K segély, ebből azonban első részletül csak 100.000 K vétetett fel, illetve eddig csak 100.000 K annui­tásáról történt gondoskodás. Az összköltséget kénytelen vagyok 150.000 Kval emelni, minthogy a fenti 400.000 Kból a főgimnáziumi épületnek megfelelő kibővítése, továbbá egy megfelelő uj internátusi épületnek emelése szerény igények mellett sem valósitható meg. Tekintettel arra is, hogy időközben az építkezési költségek tetemesen megdrágultak. Minthogy az építkezés két évet vesz igénybe, második részletül csak 150.000 Kt irányzók elő. A székelyudvarhelyi ref. főgimnázium fentartó testülete nj épület eme­lésére már kapott 333.000 K államsegélyt. Az épület azonban a központi fűtési, vízvezetéki, csatornázási, villamosberendezési munkák foganatosítása folytán 80.000 Kval többe kerül, amit fedezet hiányában a fentartó szintén az államtól kér, ezenfelül az inlézet alapfelszereléseinek kiegészítésére, a tantermek és szertárak bútorzatának berendezésére szintén 80.000 K államsegélyt kér. Minthogy a fentartó ezen költségekre fedezettel tényleg nem rendelkezik, a kért 160.000 Kt előirányzóm. Ezen uj szükségleteket (910.000 K), minthogy a jeleidegi pénzügyi helyzet mellett törlesztéses kölcsön vagy egyáltalán nem, vagy csak igen magas kamat mellett köthető, külön rovat alatt tőkeösszegben irányoztam elő. Az előző évi költségvetéseimben megszavazott államsegélyeknek az eddigi eljárás szerint hosszú lejárata (rendesen 50 évi) törlesztéses kölcsön utján való kie­gyenlítésére, illetőleg a törlesztéses kölcsön annuitásainak fedezésére 1,526.404 Kt irányoztam elö. Fentartom magamnak, hogy amennyiben a még folyamatban levő vagy a jelen költségvetés alapján megindítandó tárgyalások a pótkezelési évnegyed lejártáig teljesen be nem lennének fejezhetők, a törlesztési részletekre (annui­tásokra) felvett összegeket azoknak a tanintézeteknek, melyeknek arra a legna­gyobb szükségük van, tőketörlesztés czimén engedélyezhessem. Ezen több bevétel az uj tandijkezelés folytán várható kamatjövedelem­ből fog elöállani, valamint a zárszámadások eredménye alapján, nemkülönben azért, mert a tandijkezelési jutalék czimén eddig közvetetlenül levont 4% többé nem nettó, hanem bruttó elszámolásnak vétetett alá. Rendes bevételek. IX. fejezet, 12. czim. 1913. évre megállapittatott . 1914/15. évre előirányoztatik .... 11.000 K. .... 12.000 tehát több 1.000 Kval.

Next

/
Thumbnails
Contents