Állami költségvetés - 1913
Kereskedelemügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. KERESKEDELEMÜGYI MINISTERIUM 1913. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
153 Megjegyzem, hogy az apasztott létszám fejében az igazgatóságnál elejtetett . 60 tisztviselői állás, 22 irodakezelői „ 20 kezelőnői „ 17 hivatalszolgai „ és 16 napidíjas illetménye, összesen 135 munkaerő. B. Az üzletvezetöségek részérc szaporulatként 164 munkaerőt irányoztam elő, mely többletből az üzletvezetőségek szakszolgálati ágazataira (I — IV. osztály) 121 munkaerő, az üzletvezetőségek mellé rendelt számosztályokra pedig 43 munkaerő esik. Megjegyzem, hogy a szaporulat tulajdonkép 177 munkaerőt tesz. De minthogy az igazgatóságuál előadottak szerint a talpfa ügyeknek teljes központosítása folytán az üzletvezetőségnél 13 állás elejthető volt, a szaporulat a jelzett 164 munkaerőre szállt le. Ez a személyzeti többlet abban találja indokolását, hogy az üzletvezetőségek sikeres működése érdekében ezek számának további szaporítását, illetve egy uj üzletvezetőség felállítását vettem kilátásba ugy, hogy az 1913. évben a külszolgálat közvetlen vezetése és felügyelete 12 üzletvezetőség által fog eszközöltetni. Az uj üzletvezetőségnek a szükséges személyzettel való ellátására — a fentebb emiitett 13 állás figyelembe vétele mellett— ló2 munkaerő szükséges, továbbá az egészségügyi szolgálat újjászervezése folytán az 1912. évi költségvetéssel rendszeresített 10 tiszti főorvosi állást az 1912. évben felállított szabadkai és az 1913. évre kilátásba vett uj üzletvezetőség részére 2 állással szaporitottam ugy, hogy minden üzletvezetőség részére 1 — 1 tiszti főorvosi állás rendelkezésre álljon. Az uj üzletvezetőség részére szükséges személyzet egészben többletként volt előirányozandó, mert habár a személyzet túlnyomó része a meglevő üzletvezetőségek létszámából fog fedeztetni, ezek létszáma a miatt, hogy a felszaporodott teendők a szolgálat sérelme nélkül kifogástalanul elvégezhetők legyenek, megfelelő kiegészítést igényel. E létszámkiegészitést. a vonalhálózat növekedése és a forgalom jelentékeny emelkedése annál is inkább szükségessé teszi, mert az üzletvezetőségek személyzeti létszáma az 1912. évre nem szaporittatott, habár az előbb említett körülmények folytán azok teendői nagy mérvben felszaporodtak. A szóban levő munkaerő szaporulat fejében figyelemmel arra, hogy a 3 évnél régebben s kifogástalanul szolgáló személyzet évi fizetéssel kinevezhető legyen, továbbá, hogy egyrészt a B. táblázatbeli alkalmazottak közül egyes érdemesek soronIV. 20