Állami költségvetés - 1913
Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1913. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ
81 Gyermektanulmányi ezélok támogatására uj tételként 35.000 Kt irányoztam elő, mely összegből azonban 18.000 K a kisdedóvódai czimről áthozott tétel, tehát a valóságos többlet 17.000 K. Ebből a Magyar Gyermektanulmányi Társaság által fentartott muzeumot és könyvkiadó-vállalatot 6.000 K, illetőleg 3.600 Kval óhajtom segélyezni, a még fenmaradó 7.400 Kt pedig e fontos czél érdekében múlhatatlanul szükéges egyéb kiadások fedezésére szánom. Az Állatvédő Egyesület segélyezésére uj tételként 2.000 Kt vettem fel, mert az állatvédelem legtermészetesebben a iskola révén válhatik általánossá s hogy ez az egyesület megfelelő munkásságot fejthessen ki, azt támogatni kell. A „Néptanítók Lapja" költségeire előirányzott 51.000 Kt az 1912. évi „Népnevelési intézetek közös szükséglete" czim 4. rovatáról változatlan öszszegben hozatott át. A néptanítói árvaház, valamint a budapesti és kolozsvári Tanítók Háza segélyezésére előirányzott 19.500 K szintén az 1912. évi „Népnevelési intézetek közös szükséglete" czim 5. rovatáról hozatott át változatlan összegben. A különböző tanitó-egyesületek által fentartott tanitó-internátusok segélyezésére előirányzott 32.000 Kból 21.000 K az 1912. évi „Népnevelési intézetek közös szükséglete" czim 6. rovatáról hozatott át. a mutatkozó 11.000 K többlet indokául az a körülmény szolgál, hogy miután az ily internátusok áldásos működést fejtenek ki, segélyezésük a szertelen drágaság arányában lehetségessé volt teendő. Rendkívüli kiadások. Átmeneti kiadások. X. fejezet, 15. czim. 1912. évre előirányoztatott 445.000 K, 1913. évre előirányoztatik 515.000 „ tehát több . . 70.000 Kval. A községi és hitfelekezeti elemi iskolák részére az 1907. évi XXVII. t.-cz. 17. §-a alapján beszerzendő történelmi és szemléltető képek költségeire az eddigi 50.000 K helyett 70.000 Kt irányoztam elő, mert az iskolák számának rohamos emelkedésével a szükséglet ezen ága is arányosan megnövekedett. A községi és hitfelekezeti elemi iskolák épületének létesitésére az eddigi 350.000 Kval szemben 400.000 Kt irányoztam elő, mert az iskolafentartók iskolafejlesztési törekvését fokozatosan támogatni kell s az emelt igények arányában szükséges a többlet. Megjegyzem, hogye czélra az 1912. évre megszavazott összeg a „Beruházások" alosztályán volt felvéve, azonban az átmeneti kiadások között történt előirányzása természetének jobban megfelel és ezért a helyes összehasonlítás okából az 1912. évi összeg is ide hozatott át. vi. a