Állami költségvetés - 1913

Vallás- és közoktatásügyi ministerium - INDOKOLÁS A M. KIR. VALLÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI MINISTERIUM 1913. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ

71 hogy azoknak mielőbbi teljes kiegészítése a tanitás sikerének koczkáztatása nélkül el nem odázható. Tekintettel a szükséges költséges beszerzésekre az eddig rendelkezésre állott összeget 4.000 Kval kell felemelni. 4. rovat. A budapesti, soproni, lőcsei és trencséni állami felsőbb leány­iskolák már hosszabb idő óta fennálló épületeinél felmerült sürgős helyreállítási és átalakítási munkák végrehajtása oly jelentékeny összeget vesz igénybe, hogy e czélra a? eddigi költség nem elegendő és pedig annál kevésbé, mert gondos­kodnom kell arról is, hogy az emiitett iskolákon kiviil időközben más intéze­teknél felmerülő halaszthatatlan munkálatokkal járó kiadásokat az itt előirányzott összeg keretében fedezhessem. Ezért a jelzett költségekre 8.000 Kval többet vettem fel. 1. rovat. Az 1911. és 1912. évi állami költségvetésben (Beruházások VI. fejezet, 5. czim), csakis a győri állami felsőbb leányiskola és internátus épületének épitési költségei irányoztattak elő. Sürgősen végrehajtandók most már a telek rendezés, kerítés, járdák és a kettős intézet bebútorozásával járó munkálatok is, hogy az épület a használatnak átadható legyen. Az emiitett munkák költségeire 190.000 K szükséges. 2. rovat. A kassai állami felsőbb leányiskolánál a szolgák lakásai gyanánt az alagsorban használt helyiségek e czélnak egyáltalában nem feleltek meg s az egészségügyi hatóság határozata értelmében külön szolgalakások építését kellett elrendelnem. Ugyancsak halaszthatatlanná vált az emiitett iskolával kapcsolatos internátus számára a főépülettől teljesen elkülönített betegpavillon építése, hogy abban az internátusban megbetegedő növendékek elhelyezhetők és orvosilag kezelhetők legyenek. A végrehajtandó építkezések költsége 50.000 Kt fog igénybe venni. 3. rovat. A máramarosszigeti állami felsőbb leányiskolái internátus egy eredetileg más rendeltetéssel biró s csak utóbb e czélra megszerzett házban van berendezve. Az épület most túlzsúfolt, a növendékek háló és nappali szobái s a mellékhelyiségek is oly szűkek, hogy használatuk egészségügyi szempontból súlyos kifogás alá esik, miért is elodázhatatlan kötelességem a megfelelő kibővítés és átalakítás iránt intézkedni. E czélra 50.000 Kát irányoztam elö. 4. rovat, A mezőtúri állami felsőbb leányiskolának nincs megfelelő rajz-, kézimunka-, énekterme, könyvtárhelyisége, hiányzanak a zongoratanitáshoz szükséges szobák, tornaterme pedig teljes átalakítást igényel, hogy az egész tanéven át használható legyen. Az iskolaépület kibővítése végett megkívántató munkálatok költségeire 50.000 Kát vettem fel. Beruházások. VI. fejezet, 5. czim. 1912. évre megszavaztatott 1913. évre előirányoztatik 400.000 K, 400.000 „ tehát ugyanannyi.

Next

/
Thumbnails
Contents